Uj Péter: Sporttagozat

„A híradó úgy tudja, hogy a videó megrendelője Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke.” (Hirado.hu)

„A szakképzés és felnőttképzés terén húsz éve a folyamatos, kormányokon átívelő visszafejlődés jellemzi az országot mind az MSZP-, mind a Fidesz-kormány regnálása alatt.” (Bertha Szilvia, Jobbik)

Mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy farkast kiáltsak, de az egykori és mai sporttagozatosok nevében – merem remélni, nem fogadatlan prókátorként – úgy érzem, nem hallgathatok immár: eddig és ne tovább! Parancsoljunk megálljt az esztelenségek terén, mielőtt kormányokon átívelő szellemi kútmérgezéssé sarjad a sárkányfogvetemény!

Nem csak a megdöbbenéssel vegyes felháborodás mondatja velem, a Budaörsi 1. sz. Ált. Iskola valaha volt egykori sporttagozatosával, hogy a magyar sporttagozatos-társadalomnak egyértelműen ki kell vetnie magából azokat az elemeket, akikről Baja kapcsán lehullt a lepel, akik a sporttagozatosság magasztos alapeszméi mögé bújva, egy füst alatt azokat elárulva, morális-etikai erkölcsi elveit sutba dobva, európai demokráciákban megengedhetetlen eszközökkel történő igénybevételét szándékosan, előre megfontolt jelleggel, tisztességtelen módszerekkel, törpikés dominókkal hazardírozó kiszolgáltatott rétegek segítségével igyekeznek mások kárára ebek harmincadjára vetni a legfontosabb demokratikus értékeket!

Ki kell mondanunk tehát: regnáljék bár akármilyen kormány, pártfüggetlen nulltoleranciával kell lesújtanunk a gyalázatos bajai csaláshamisítókra, akik egyszersmind méltatlanok a sporttagozatos névre!

Mi, a tisztességes sporttagozatosok, a csendes többség, nemcsak valljuk, hisszük is Bibóval: sporttagozatosnak lenni annyi, mint nem félni. Mindannyian tudjuk: a sporttagozat eredeti szellemiségétől mi sem áll távolabb, mint a videós választásicsalás-imitálás.

De azonban.

Bármily gyalázatosak is e tettek, bármekkora csorbát ejtsenek is akár a következő hónapokat tekintve a sporttagozatok renoméján, a jövő sporttagozatos generációinak perspektíváját nem szabad hogy beárnyékolják. Néhány megtévedt vagy megtévesztett vagy – mocskos politikai csatározásokkal kettészakított társadalmunkban sajnos már ezt sem lehet százszázalékosan kizárni – agent provocateur tagozattársunk gyalázata nem szállhat át a felnövekvő nemzedékre.

Vizet prédikálnék és vizet innék abban az esetben, ha nem ismerném el: voltak hibák. Ezekkel azonban szembe tudunk nézni, szembe kell néznünk, és határozottan ajtót mutatnunk mindazoknak, akik ezekbe az elképzelésekbe, sajnos akár önhibájukon kívül, nem férnek bele.

Ennek apropóján megragadnám az alkalmat, hogy a sporttagozatosok nevében is üdvözöljem Egervári Sándort, aki elvállalta a felkérést az október 23-i ellenzéki nagygyűlés vezérszónoki tisztére.

Mobilon a mobil mint bizonyíték
Mobilon a mobil mint bizonyíték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.