Barátom meséli, hogy a minap rosszul sült el a Noémi nevű nagylánya tizennyolcadik születésnapja alkalmából rendezett családi vacsora, mert a kedves meghívottak politizálni kezdtek, s végül azon a marhaságon vesztek össze, hogy kivel vacsorázik Halász János.

A család „emeszpés kommunistaként” számon tartott ágából egy bizonyos Guszti bácsi volt jelen, míg a „nemzeti” oldalt Jolán néni képviselte. Ők ketten a terített asztalnál korábban lezajlott családi veszekedéseken már kifejtették politikai nézeteiket, s kiderült, hogy az a Guszti bácsi, aki a rendszerváltás előtt pártonkívüli volt, s szívből rühellte Kádárékat, mára „kommunista” lett Jolán néni szemében. Jolán néni viszont tágabb összefüggésekben, elsősorban „nemzetben” gondolkodik, igaz, ő a rendszerváltás előtt MSZMP-tag volt, és még marxista egyetemet is végzett – de ezt ma már senki sem meri neki megmondani. Ordítozásig fajuló vitáik miatt három évvel ezelőtt hallgatási fogadalmat tettek, kijelentették, hogy egymás jelenlétében nem politizálnak családi körben.

Ám ezt a fogadalmat most Guszti bácsi megszegte azzal a gyilkosan ártatlanul hangzó kérdésével, hogy kivel vacsorázik Halász János. Pedig már a desszertnél tartottak. S barátom azt hitte, megúszták. De nem. Guszti bácsi ragyogó szemmel falta a mákos gubát, s éppen abban a pillanatban szólalt meg, amikor mindenki evett, csönd támadt, így hát a gondosan az asztal túlsó végére ültetett Jolán néni is meghallotta a szavait.

Guszti bácsi ezt dünnyögte:

– Aczél legalább egy Illyés Gyulával vacsorázott. Egy Karinthy Ferenccel, egy Juhász Ferenccel. Azok ugye nem voltak akárkik. Egy Illyés Gyula, ugye... Na de kivel vacsorázik most Halász János?!

Barátom igyekezett viccel elütni a dolgot, olyasmit vetett közbe, hogy Halász János biztosan másfajta kultúrára éhes, mint volt annak idején Aczél. De ez csak olaj volt a tűzre. Mert Jolán néni azzal vágott vissza, hogy „a kádárista diktatúra bűnös figuráját, Aczél Györgyöt Guszti bácsinak nem volna szabad összehasonlítania Halász Jánossal, ezzel a rokonszenves debreceni emberrel, akinek nem adatott meg Illyés Gyula, de megadatott Orbán Viktor”.

Több sem kellett a „kommunista” Guszti bácsinak, mert ő az a típus, aki Orbán nevére rögtön ugrik.

– Még hogy Orbán Viktor...! – vetette oda Jolán néninek. – Az a bolond Kádár legalább sakkozott. S hát az mégiscsak egy szellemi sport, ugye... Orbán meg csak egy labdarúgó.

Jolán néni szája tátva maradt ekkora pimaszság hallatán, ő ugyanis azon politikai rajongók közé tartozik, akik furcsa módon a saját személyükben érzik megsértve magukat, ha a kedvenceiket szapulják.

– Ilyenek vagytok ti mind – kiáltotta Jolán néni –, csak sértegetni tudjátok a másikat! Halász János pedig egy kulturált ember! Jobb, ha tőlem tudod!

– Én nem sértegettem senkit – vonta meg a vállát Guszti bácsi –, én annyit mondtam, hogy Orbán csak egy labdarúgó, Halász János meg nem vacsorázik együtt senkivel. Miért, Jolánkám, szerinted Halász Jánoshoz elmenne vacsorázni egy Illyés Gyula? Vagy egy Karinthy?

Jolán néni már vette a levegőt, hogy válaszoljon, amikor barátom nagylánya, a tizennyolcadik születésnapját ünneplő Noémi fölnézett a mákos gubából, s azt mondta:

– Ezt az Illyést és a Karinthyt már tanultuk. De ki a túró az a Halász János?