Szegény Zsigó Róbert! A bajai történet kezdetén minden rutinfeladatnak tűnt. Ripsz-ropsz kellett találni egy engedelmes ismerőst, aki az elhunyt önkormányzati képviselő helyére beül a kormánypártiakkal teletömött helyi önkormányzati testületbe, ahol semmi más dolga nem lesz, mint lobbizni, szavazni, néha a városért, néha a haverokért, optimális esetben mindkettőért – és felvenni az ezért járó illetményt.

Azt gondolta, sima ügy, ezen a vidéken a jobboldal a favorit, a biztonsági szolgálat embere jó barát, maga a biztonság. Talán még az is megfordult a fejében, hogy ha nem nyer, akkor sem történik semmi, a haverokkal túlzsúfolt testületben nem sokra megy egy idegen. (Ebben a világban hiába bajai valaki, az még kevés ahhoz, hogy ne tekintse idegennek.)

Szegény Zsigó Róbert hiába Fidesz-szóvivő, rosszul mérte be a téteket. Nem tudta eléggé átélni, hogy a többek között általa is szított hangulat, atmoszféra nem enged utat az efféle elbizakodottságnak, lezserségnek. Lehetséges, hogy rándított egyet a vállán, amikor megtudta, hogy az ellenzék összeállt, sőt, akkor is, amikor kiderült, hogy a jelöltjük fiatal, csinos, szimpatikus és okos nő.

Na és?! – legyintett a felmérés láttán, amely pedig figyelmeztethette volna: pártját szeretik ugyan, a biztonsági ember viszont kevésbé népszerű, mint a vetélytárs. Semmi baj – gondolhatta Zsigó, akit már annyi nehézségen átsegített a zsigereibe ivódott úthenger-mentalitás, szóvivővé sem emelkedhetett volna máshogy. Szórólapok, plakátok, cikkek, műsorok pótolják majd a vonzó személyiséget, magát a jelöltet pedig csak a helyi közegben szabad mozgatni, azon túl majd ő mint polgármester állja a netán barátságtalan kérdéseket.

Szegény Zsigó Róbert későn ébredt rá arra, hogy nincs kicsi és nagy ütközet, kis és nagy kockázat, és azzal sem ámíthatja magát, hogy mellékes néhány csata elvesztése, ha a háború nyerésre áll. Meglepődött, hogy az ifjú hölgy belevetette magát a kampányba, nem ijedt meg sem a saját, sem más árnyékától.

Talán idegessé is vált akkor, amikor az ellenfél országos nagyágyúi megjelentek, a Fidesz nagyfőnöke viszont elkerülte a várost. A bajai polgármester pedig rémülten szembesült azzal, hogy saját biztonságát veszélyezteti a biztonsági szolgálat neki kedves embere – a végén még az ő bőrére mehet a történet. Láthatott a környezetében elég ehhez hasonlót, félbevágott karriert, akolmelegből hidegre tett kollégát, akinél a szorosnak hitt kapcsolatok zárlatosak lettek – hangosan vijjogni kezdett a belső riasztó. Nem attól félt, hogy helyben lehetetleníti el magát, nagyobb körzővel rajzolt kört az ijedelem.

Szerencsére a központból sem hagyták magára, mindent megkapott – „fent” átérezték a helyzetét, hiszen bármikor kerülhetnek ők is hasonlóba. Szoros ez a kötelék – nyugtatta magát és visszatért régi önbizalma, fanatizmusa, aminek annyi mindent köszönhetett. Beleadott apait-anyait. Hallgatott merész tanácsokra, hozzátette saját gátlástalanságát, eltűnt minden elővigyázatosság, csak az adrenalinszint emelkedett. Sok hibát vétett, mindent egy lapra tett fel. Már tisztában volt a téttel.

Nem tudja, mi lesz a parti vége, mint ahogy azt sem, hogy a főnök végül hogyan számolja el neki az okozott kárt. De azt tanulta tőle, hogy győzelemmel nem veszíthet. Ha ez a hit csorbul, a közösség harci kedve szenvedi meg – ebben bízik szegény Zsigó Róbert.

Zsigó Róbert (középen) a parlamentben