Csak nem képzeli, hogy elmegyek innen maga miatt?

Éles hangon teszi fel a választ is magában foglaló kérdést a nő az InterCity-vonaton. A hangsúly félreérthetetlen, miután vallató tekintettel végigméri az ülése mellett csomagjaival toporgó cigány asszonyt.

Ide szól a jegyem, magyarázza az asszony.

És? – a kabátjába burkolózó nő már emelt hangon kérdez az általa elfoglalt ülésről. Hallja az egész kocsi.

Szeretnék leülni, közli halkan az asszony.

Keressen más helyet magának, van itt elég – csap vissza a nő.

Fiatal kalauz érkezik. Mi a probléma, kérdezi. Megnézi a jegyeket.

Legyen szíves fölállni, az öné a másik kocsiba szól – udvarias, de határozott a felszólítás.

Miatta? Én? – képed el a nő az ülésen.

Azért van a helyjegy, hogy oda üljön az ember. Legyen kedves átmenni a másik kocsiba, győzködi a kalauz.

Sehová se megyek – jelenti ki a nő, és elterpeszkedik. Az ablak felé fordul. Bámulja a tájat. Részéről vége a beszélgetésnek.

Nagy csönd lesz a kocsiban. Az utasok figyelnek. A vonat öt perc késéssel robog a nyílt pályán.

Magunkban latolgatjuk a lehetőségeket. A kalauz talán hívhatna rendőrt telefonon a következő állomásra. De akkor már mindegy, hiszen az már Budapest. Ha soron kívül megállna egy közbeeső állomáson, újabb késést szedne össze az InterCity, az meg kinek volna jó? Egyébként is mit mondana a jegyvizsgáló a járőrnek? Hogy valaki nem volt hajlandó felállni a másik helyéről?

Vagy – bár ez a magatartás aztán fölöttébb nem volna életszerű – a maga szavaival érzékeltetné, hogy itt kérem ma a hétköznapi, mondhatni, természetes rasszizmus utazik a szerelvényen, tessék már hatóságilag csinálni valamit. Mondhatna ilyet azoknak a rendőröknek, akik szerint büntetlenül lehet a nyílt utcán, tömegesen genetikai hulladéknak nevezni a cigányokat, és hangosan dögkútba kívánni őket?

Esetleg állítsa föl erőszakkal a nőt az ülésből? Civakodjon vele? Fülénél fogva vezesse a saját helyére?

Ebben a kocsiban is van még ülőhely. Néhányan talán azt gondolják, hogy a cigány asszony is igazán megadhatná magát, mi a fenének huzakodik itt, letelepedhetne három sorral távolabbi székre. A megoldást azonban most már mindenki a hivatalos személytől várja.

A szomszéd kocsi az első osztály, foglaljon helyet ott, mutatja az utat a kalauz a cigány asszonynak, aki szót fogad. Még azt is mondja: köszönöm.

Az ülésen terpeszkedő utas úgy érzi, győzött. Csöndesen elbóbiskol.

Az utasok egymás között a cigány asszonynak adnak igazat. Egy idősebb férfi jegyzi csak meg halkan, hogy Izraelben az ortodox zsidóknál asszony nem szállhat föl a busz első ajtaján. Hogy jönnek ide a zsidók? – kérdezi a szomszédja. Csak úgy mondtam, vonul vissza a férfi.

A kalauz megy tovább. A vonat is. Bízunk benne, hogy behozza az öt perc késést.