Ha az lett volna a terv, hogy a „megint támadják Magyarországot” vezérfonal mentén írunk valami vicceset, idézőjeleset a Velencei Bizottság polgárpukkasztó gesztusáról, azaz Paczolay Péter tiszteletbeli elnöki kinevezéséről, akkor fel kell adni, mert a jobboldali közönség beelőzött: a polgári hírportál egyik kommentelője szerint ugyanis a Velencei Bizottság valójában „aktuálpolitikai klub, amely szabadságharcot folytat a törvényesen működő magyar kormány ellen”. A tréfának itt nem jut több tér, maradunk tehát a szikár tényeknél.

Orbán Viktor és Kövér László gratulál 2011-ben Paczolay Péternek AB-elnökké való újraválasztásához

Az történt, hogy a Velencei Bizottságban, az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületében a magyar AB elnöke egy első ránézésre a számára létrehozott, komoly stallumot kapott.

Paczolay nem nevezhető a baloldal beépített ügynökének. Az Alkotmánybíróság indulásától az AB főtanácsosa volt, 2000-ben a Fidesz által megválasztott Mádl Ferenc köztársasági elnök nevezte ki a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetőjévé, majd az ugyancsak a Fidesz szavazataival megválasztott Sólyom László tette ugyanott elnökké. Tény, hogy 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején lett alkotmánybíró, de konszenzusos jelölt és „karrierdiplomata”, akit a Fidesz is vita nélkül támogatott.

A 2008-tól AB-elnök, 2009-ben a Velencei Bizottságba delegált Paczolay Péter két ok miatt veszíthette el Orbán bizalmát (és a kormányfő akaratából a bizottsági helyét): az egyik elemzés szerint azért, mert nem állt ki elég határozottan, amikor a Velencei Bizottság lesújtó kritikát fogalmazott meg a magyar alkotmány ledarálásáról, a másik szerint azért, mert túl komolyan vette az AB – alkotmányban kiosztott – fék- és ellensúlyszerepét.

Sajnálatos módon egyik megfejtés sem jó. A Velencei Bizottság tagjai sosem foglalkoznak a saját országuk ügyeivel, így Paczolay is kimaradt a Magyarországot érintő vizsgálatokból. Ami pedig a fékhatást illeti: az AB legalább kétszer keményen megakaszthatta volna a fülkeforradalmat – kimondhatta volna, hogy a parlamentnek nincs joga az AB jogköreinek elvételére, és ezzel elejét vehette volna minden további alkotmányos ámokfutásnak, továbbá a magánnyugdíjpénztári vagyon átvételén is találhatott volna fogást, amivel pénzügyi értelemben kihúzta volna a szőnyeget a forradalmárok alól – de egyiket sem tette.

Orbán Viktor rengeteget köszönhet Paczolaynak és az általa vezetett hallgatag Alkotmánybíróságnak, ám az tény, hogy az AB-t – szemben mondjuk a bírósági vagy az ügyészségi szervezettel – a Fidesznek nem sikerült még teljesen domesztikálnia, márpedig ezt a rendszer rosszul tűri.

Ha innen nézzük, a velencei fricskát a Fidesz-vezérkar kizárólag magának köszönheti: azzal, hogy a nemzetközi testület egyik legrespektáltabb, politikai és szakmai alapon is nehezen támadható tagját pécézték ki, házhoz mentek a pofonért. Nem először és nyilván nem is utoljára – hiszen a forradalom folytatódik –, de ahhoz azért vérnarancs szemüvegen keresztül kell nézni a világot, hogy a hadban álló felek egyikét azonosítani lehessen a nemzettel. Velencében nem az ország, hanem a rezsim kapott egy közepes sallert, Paczolayból pedig – akaratán kívül és átmenetileg – hős lett: ha nem nemzeti, akkor (jobb híján) nemzetközi.