Hol is hagytuk abba? Sándor virágnyelven ugyan, de letrafikmutyizta az őt korábban lepolipozó Jánost, mire János az ország legnagyobb uzsorásának nevezte Sándort. Aztán verbálisan megpihentek. De beütött a nyóc-egy. 

Ez még a legbéketűrőbb fideszest is kihozza a sodrából. János viszont látványosan tartózkodik a focitól, hiába szereti annyira a főnök. Ez az ő szabadságharca. Nem ül a lelátón, nem szotyizik. Így mutatja az erejét: ő még ezt is megteheti, így is alelnökké választják.

Akkor viszont ki mondja Sándorra, hogy „monnyon le”? Tamás a Twitteren, az fix 1-es, be is jön. De nicsak, ki beszél: az éppen Józsefváros falai közé visszahúzódni készülő Máté is megküldi Sándort, aki erre olyat válaszol, hogy ha nem tudnánk, ki mondja, azt hinnénk, hogy az MSZP szóvivője viszi be éppen a napi gyomrost a Fidesznek. Egyébként viszont megnyugtat mindenkit, hogy ez a támadás semmiség ahhoz képest, amit a devizahitelekért kap.

Kapni pedig kap ott is. Mihály, az úriember pár napja mondta, hogy csalódott, és nagyobb aktivitást várt el – minden tisztelete és együttműködési hajlandósága mellett – Sándortól is, Bence pedig igazságügyi államtitkárhoz méltó visszafogottsággal éppen tegnap nyilatkozta, hogy szorul a hurok a bankok körül.

Sándor viszont azt is kijelentette a miheztartás végett: beszélt Viktorral, és ő nem mondta, hogy monnyon le. Ráadásként Viktor a Sándor alelnökölte Mol vezérével, Zsolttal együtt alapozta meg az új butadiénüzemet, ahol a túl nagy molekulákat törik szét krakkolással. Pedig nem is kell már ide üzem, megy a krakkolás ezerrel. Töreti itt a főnök a túl nagy molekulákat, amíg butadién nem lesz belőlük.