Világhírű lett a limburgi püspök, pedig nem tett mást, mint a katolikus egyház számos tagja az elmúlt évszázadokban: szerette volna elkápráztatni a híveket, kivételes körülmények között fogadni magas rangú vendégeit, és magától sem tagadott volna meg egy csipetnyi luxust. A német sajtó arról számol be, hogy az új püspöki palota földig érő ablakaiból a dóm lenyűgöző panorámája tárul a látogató szeme elé, a reprezentatív étkező egyik falába több száz éves romokat építettek be, jutott alabástromablakokra, magánkápolnára, átriumra, a püspöki lakásba pedig 15 ezer eurós (durván négy és fél millió forintos) fürdőkádra, na meg különleges galambriasztó-rendszerre is.

Azt senki nem mondja, hogy nem szép

Nem ez az egyetlen építkezés, ahol elszállt a költségvetés, de a nyolcszoros szorzó, a tervezett ötmillió helyett a 40 millió eurós ár a német katolikus egyházat is megrengette. Pénzügyi és morális szempontból egyaránt. Kínos az ügy. A német egyházak nem kapnak állami támogatást, a hívek adóiból és az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott vagyonukból, befektetéseikből gazdálkodnak. Viszont senkinek sem tartoznak elszámolással, csak a Vatikánnak. A limburgi püspök történetesen az egyházmegye teljes vagyonának egyharmadát „fektette” az építkezésbe. A hívek ezen annyira felháborodtak, hogy a vasárnapi mise után a nyáj több tagja tüntetést szervezett ellene a dóm előtt.

Nem érdemes a baloldali sajtó egyházellenes összeesküvését sejteni a botrány mögött, mint arra – egyetlen egyházi elöljáróként – a bajor püspök felhívta a figyelmet. Ennél jóval nagyobbak a tétek, és ezzel a német püspöki konferencia elnöke, Robert Zollitsch érsek is tisztában van. A katolikus egyház iránti bizalom elvesztését, a hívek elfordulását, a Ferenc pápa által meghirdetett fordulat hiteltelenítését okozhatja a történet. Aggodalmát fejezte ki Angela Merkel kancellár is, aki ugyan evangélikus, de mégiscsak a kereszténydemokrata párt elnöke. Mást nem tehet, az egyház és az állam szigorú szétválasztása miatt a politikai nyomásgyakorlásnak itt vajmi kevés az esélye. Viszont máris megvannak az első következmények: egymás után fordítanak hátat a hívek a katolikus egyháznak, érezhetően csökkentek az adományok a Caritasnak, és már az evangélikusokat is elérte a kiábrándulás hulláma. Egy bizonytalan világban a bizalmat nagyon könnyű eljátszani.

A katolikus egyház évek óta próbálja visszaédesgetni a híveket, vagy legalább mérsékelni az elvándorlásukat Európában. Bizonyítani szeretné, hogy szükség van rá, kilépett a középkorból, és talán a modern időknek megfelelően, a külsőségekre kevésbé adva, de a társadalmi elvárásoknak jobban megfelelve, ne adj isten, átláthatóan is tud működni. Itt még a Vatikánnak is vannak bőven tennivalói, a vatikáni bank homályos pénzügyeinek kibogozása például legalább olyan pápapróbáló feladat lehet, mint az utóbbi évek pedofilügyeinek feltárása és az egyház morális-szociális megújítása.

A limburgi püspök, Franz-Peter Tebartz-van Elst vasárnap óta vár a sorsára valahol a Vatikánban. Feladta a leckét Ferenc pápának, aki egy szerényebb, puritánabb, szociálisan érzékenyebb egyházat hirdetett meg. Feladta a leckét a német igazságszolgáltatásnak is, amely többrendbeli sikkasztás ügyében folytat ellene eljárást. Hogy lehet mielőbb kivonni őt az egyházból, hogy minimalizálják a károkat? Csupán 53 éves, nyugdíjazni korai lenne, de kinevezhetnek mellé egy másik püspököt, afféle helytartónak, vetik fel egyházjogászok.

Valami már megindult. Több német egyházkerület bejelentette, nyilvánosságra hozza gazdálkodásának adatait, nehogy őket is a sikkasztás és a harácsolás vádja érje. Bár isten helytartói, elszámolással a híveknek is tartoznak.