„Követőim jelenlétére [1982.] június 9-én 9 óra 20 perckor figyeltem fel: a 6-os villamos Üllői úti megállójában a villamos után sietve néhány férfit vettem észre, akik csoportban és hozzám szokatlanul közel ugyancsak a villamos után futottak. Ennek természetesen nem tulajdonítottam jelentőséget, de amikor a villamoson azt láttam, hogy ketten két oldalról szorosan mellém állnak, világos volt, hogy jelenlétük nekem szól. (…) [A Majakovszkij – ma: Király – utcánál] követőim is leszálltak, ekkor láttam, hogy nem ketten, hanem kb. hatan: szoros gyűrűbe fogtak úgy, hogy lépésemet is akadályozták. (…) Időközben egy AH 92-87 rendszámú luxuskivitelű BMW parkolt a bolt előtt [ebben az időben eladó voltam a Lenin krt. 52. szám alatti könyvesboltban] (…) kísérőim (…) a kocsival érkezettekkel együtt már mintegy tízen voltak. (…) a futásom ellen tiltakozó főnök mellém érve megfenyegetett: »Ha még egyszer futni mer, szétrúgjuk a pofáját«. (…) Az agresszívabban viselkedő délelőttiek közül a rugdosással fenyegető úr a legemlékezetesebb. Negyven év körüli, mintegy 165 cm magas férfi, haja sima fekete, oldalt elválasztott, feje mintha féloldalasan nyomott lenne; lehetséges, hogy a bandzsítása miatt keltette ezt a benyomást, vagy mert a fejét többnyire a jobb válla felé döntötte. (…) [Egy másik követő] apró termetű, groteszk arcú, kopaszodó negyvenes férfi volt. A többséggel ellentétben feltehetőleg személyiségzavarokkal küzd, mert ha ránéztem, mindig elkapta a tekintetét, majd kényszeresen újból rám emelte, hogy aztán újból félrenézzen. (…) Egy meglehetősen magas, lassú mozgású és fenyegető tekintetű fiatalember tartozott még a délutáni csoporthoz, akit ragyás arca és lila orra tett emlékezetessé. Feltűnően erős, kisportolt testalkata ellenére idő előtt hízásnak indult, hasa kitüremkedett nadrágjából és ingéből.” A fenti mondatokat abból a panaszlevélből idéztem, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz nyújtottam be az ismeretlen tettesek által elkövetett zaklatás, személyi szabadságom korlátozása miatt. (Megjelent: A Napló, 1977–1982. Minerva Kft., Budapest, 1990) Egyébként nemcsak engem követtek így, hanem váltakozva más ellenséges-ellenzéki elemnek minősített személyeket is: Demszky Gábort, Kis Jánost, Nagy Andrást, Nagy Jenőt és másokat is. Amikor zsidózni kezdtek, számos neves ember tiltakozott az utcai atrocitások ellen, köztük Illyés Gyula, Gobbi Hilda, Major Tamás. A panaszbeadvány nyomán többünket beidéztek a Legfőbb Ügyészségre. Itt dr. Pócsi Lajos, az állambiztonsági osztály vezetője a zaklatók felderítése helyett büntetőeljárással, börtönnel fenyegetett bennünket. Követőinket viszont sikerült csapdába csalni. A jelenetről, ahogy megzavarodva rohannak utánam, Demszky Gábor kilenc felvételt készített. Ezek egyikéből lett a késő Kádár kori állambiztonsági tevékenység talán legtöbbször reprodukált dokumentumképe.

Napjainkban a bajai időközi választás ellenzéki jelöltjét megállás nélkül autók követik, a benn ülők folyamatosan filmeznek. Most Teket Melinda tett panaszt zaklatás miatt. Az 1982-es követés hátteréről, céljáról ma sem tudunk semmit. A mostani követőkről a 444 hírportál készített filmet, az egyikük kikottyantotta, hogy Kubatov Gábor ismerőse. Az akkori követés szemtanúi egyöntetűen utálták a követőket. Most vannak, akik az ő pártjukon állnak. De a legtöbben óvakodnak attól, hogy véleményt nyilvánítsanak: a fortélyos félelem erősebb, mint a kommunizmus harmincötödik évében volt. A követők gazdáit nyolc évvel később – akkor úgy hittük – elsöpörte a rendszerváltás. A mai követőket a bandzsa, a tikkelő meg a sörhasú legjobb magyar tanítványai instruálják. A 2010-es rendszervisszaváltástól számítva nekik vajon mennyi idejük van még hátra?

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.