Kettészakadt Magyarország bontakozik ki előttünk és ennek nyomán kettészakadt magyar kultúra. De hogy a kulturális tartalmak, értékek között hol van a határ, az ma még csak végletes esetekben egyértelmű. 

Mondjuk akkor, amikor a mai magyar jobboldalnak Nyirő József és Tormay Cécile kell, Ady, József Attila nem annyira. De nem is ezen van most (még) a hangsúly. A regnáló politikai erő egyelőre fontosabbnak tartja a kulturális intézményrendszer átalakítását, a tulajdon átcsoportosítását és a kultúrát szolgáló javak egyre nagyobb hányadának átcsatornázását az általa fontosnak tartott pontokra.

Ilyen lépések közé tartozik a konzervatív-jobboldali Magyar Művészeti Akadémia széles körű befolyásának megalapozása nemcsak alkotmányos jogosítványokkal, hanem tulajdonnal (Vigadó, Műcsarnok, Hild-villa) és magas állami dotációval. Idesorolható a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumi rendszerének átalakítása, a művészek szerzői jogvédő szervezeteinek többszöri megsarcolása. Az utóbbiról hamisan cseng az a kormányzati érv, hogy az elvont pénz ugyanúgy az érintett művészekhez kerül, mint eddig, mert éppen hogy nem „ugyanúgy” kerül, hiszen immár nem az általuk választottak, hanem az állami mecénás testülete fogja elosztani.

Most a könyvkiadás van soron: a tankönyvkiadás és -terjesztés állami felügyelet alá helyezése, a magánkiadók háttérbe szorítása azon túl, hogy a hazai könyvpiac mintegy harmada fölötti befolyást alapoz meg, a közoktatásban közvetíthető írott ismeretek ellenőrzését is jelenti.

Megtörtént a másfél száz meghatározó hazai könyvkiadót és -kereskedőt tömörítő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének kiszorítása a magyar irodalom külföldi könyvvásárokon történő képviseletéből, a Publishing Hungary programból. A világ legjelentősebb könyves rendezvényén, a most zajló frankfurti könyvvásáron az irodalmi programszervezéssel megbízott Balassi Intézet már nem is társul az MKKE-vel az utóbbi által működtetett magyar nemzeti standon, hanem külön helyet bérel. Az általa bemutatott magyar írók persze azok, akiket a német kiadók is érdemesnek tartottak megjelentetni – az ottani szabályok szerint nem is lehetnek mások. Itt nincs nagy baj, de az előbbi lépések mégis arra utalnak, hogy jól működő struktúrákat úgy alakít át az orbáni rendszer, hogy az érintetteket meg sem kérdezi.

Az aczéli eszközöknél durvább módon törekszik térnyerésre az orbáni politika, vélhetően egy új kulturális hegemónia megteremtése érdekében. A folyamat kitermeli a szolgáló értelmiség bővülő rétegét. Az ő megélhetésük, pozíciójuk, érvényesülésük elsősorban a hatalomtól függ, ezért tartoznak is támogatni a rezsimet. Ahogy a gazdasági életben. Ott is hűbéreseket juttat vagyonhoz és előnyökhöz az állam, akik megnövekedett erejük révén kiterjeszthetik befolyásukat a középosztály más rétegeire.

Most még kettészakadt Magyarországról, kultúráról beszélünk, de eljöhet az idő, amikor a kettőből már csak egyetlen, de torzó marad. A jövő évi választások egyik tétje éppen ez.

Egy frankfurti pavilon reklámbetűi nyitás előtt – ez a szöveg biztosan összeáll