Hegedűs Tamás mai náci párti képviselő életének két változata van. Az egyiket a Wikipédián olvashatjuk, a másikat pártja honlapján. A náci életrajzból kiradírozták Hegedűs 1998 előtti köz- és hitéletét. 

Azt, hogy 1994-ig a Szabad Demokraták Szövetségéhez, 1998-ig pedig a Hit Gyülekezetéhez tartozott. De persze számon tartják, amit elhallgatnak. Hegedűs nem indulhat jövőre Jobbik-színekben a választásokon, mert negyedszázaddal ezelőtt belépett a rendszerváltó liberális pártba. Ez abszolút kizáró ok. A kommunista diktatúra állampártjában vállalt tagság nem az, a diktatúra demokratikus ellenzékének hagyományát követő pártba való belépés pedig az. És nem azért, mert háromszor is kormányra mentek a szocialistákkal. Hiszen Hegedűs éppen akkor és éppen azért lépett ki. Meg egyébként is, az egykori szocialisták sincsenek elvi alapon és eleve kizárva a náciknál a képviselőjelöltségből.

Csak az SZDSZ. És ez nagyon logikus. Még akkor is, ha az antiszemita tételezéseket figyelmen kívül hagyjuk. Ami egy náci párt esetében persze vicces, de itt most elég nekünk, ha az SZDSZ-t annak tekintik, aminek tekintette magát: liberális pártnak. Mert hiszen senkit nem választ el a náciktól olyan széles szakadék, mint a liberálisokat. Vannak fájdalmas tapasztalataim arról, hogy az SZDSZ milyen hibákkal és bűnökkel terhelte meg a liberalizmus hitelét, de az biztos, hogy az MDF antalli szárnyával és pláne a Fidesszel szemben az SZDSZ éppen eléggé liberális maradt ahhoz, hogy ekként lehessen gyűlölni.

A nem liberális pártok erősen különböznek egymástól abban a tekintetben, hogy mennyire, miként és minek érdekében kívánják az állam hatalmát érvényesíteni az állampolgárok fölött. De a liberálisok azok, akik abból indulnak ki, hogy az állampolgár élete az állampolgáré. A lehetőségek és realitások határáig. Azt kell alapesetnek tekinteni, hogy az állampolgár dolga, mit hisz, mit tevékenykedik, miként gondolkodik, miként gondoskodik magáról, családjáról, jövőjéről, mit ad, mit vesz, mennyiért, mit fogyaszt, mit tanul, hol él, hogyan él stb. stb. A liberális bonmot szerint, „az ön könyökének a szabadsága odáig terjed, ahol az én bordám kezdődik”. Persze mindig csak elvileg terjed addig, ha a liberálisok annyira következetesek lennének, amennyire sohasem, akkor is számtalan kényszerű megszorítása lenne ebben a bonyolult, összeláncolt világban a liberális credónak.

De ettől még az ellentétes alapállások ellentétesen hatnak. Minél liberálisabb egy párt, annál erősebben kötődik mindenféle emberi és szabadságjoghoz, és annál erősebben korlátozná a hatalmat. És fordítva. Az antiliberális credo szerint minél fontosabb nekünk, milyen a polgár és a haza, annál inkább meg kell azt határozni, és annál határozottabban kell azt érvényesíteni hatalmilag; a liberális pedig ezt azért tagadja, mert nem érdekli, milyen a haza, milyen a magyar, mert nincsenek értékei. A liberális credo szerint viszont éppen azért fontos, hogy a polgárok és közösségeik szabadon hassanak egymásra a társadalmi térben, mert nagyon is fontos, hogy milyen gondolatok és magatartások milyen mértékben jellemzik a társadalmat, s az egyén csak azt gondolja igazán, amit szabadon gondol. Ennél nincs veszélyesebb és pusztítóbb hit azok számára, akik szerint a haza és a nemzet létfeltétele az, hogy olyan legyen, amilyenek ők. „Csak a Fidesz!” – mondja a Fidesz. „Csak a nemzet!” – mondja a Jobbik. Csak mi! A haza csak akkor szabad, ha olyan, mint mi, ha senkinek sem szabad másmilyennek lennie. A szabadság nemzetellenes. Le vele! Nem alkuszunk!