A Zeneakadémia háza táján mégis mintha új falak épülnének. Egyik oldalán korunk varázsszava, a kommunikáció, másikon az alapfeladat, az oktatás, a maga szürke valóságával. A Zeneakadémia több évtizedes monopolhelyzetében beleszocializálódott a főítész szerepébe, amelyről a mai napig nem tud leszokni. Hiába hozta el a rendszerváltás az intézményi pluralizmust, a Liszt Ferenc téren mintha máig élne a tévedhetetlenség mítosza, a felsőbbrendűség diktálta hangnem, amely gyakran, mint most is egy egész szakterületet – esetünkben a középfokú képzést – kezdi ki.

Újságíró kérdez: „Úgy hallottam, a Zeneakadémián is vannak olyan szakok, amelyre csekély az érdeklődés” (fuvolát, régi zenét említ). Válasz: „A gondot a középfokú képzés hiányosságaiban látom.” Hm, eszembe jut az idei fuvolafelvételi, amely után a tanszékvezető közli: a színvonal méltatlan volt a Zeneakadémia híréhez. Nem tudván a nem éppen lényegtelen tényt: az ország legjobb fuvolistái egytől egyig külföldre jelentkeztek, mert saját szemüknek hisznek, amikor azt látják, hogy a professzori állásra kiírt pályázatot fölényesen nyerő kolléga helyett mások tanítanak.

A példák hosszan sorolhatók, de álljunk csak meg itt! A Zeneakadémia minden híresztelés ellenére elsősorban egyetem, hírnevét, amelyre oly gyakran szeret hivatkozni, nagy tanáregyéniségek egész sora alapozta meg. Weiner Leó például, kinek tanítványai világszerte hirdetik a kamarazene fontosságát. A Mester forogna a sírjában, ha látná, hogy a Zeneakadémia ma a szólistaképzés Mekkája, ahol – tisztelet a kivételnek – versenydíjak jelentik a fő motivációt, a zenei intelligencia, a zenetörténeti tájékozottság tragikus állapotokat mutat.

Van egy másik intézmény, száz méterre a Zeneakadémiától, mellesleg annak Gyakorló Iskolája, a Bartók Konzi. Leszek annyira elfogult, hogy kijelentsem: az elmúlt 15 évben százszor annyit tett a weineri gondolatért, mint fenntartója! Megküzdve zeneoktatásunk összes rákfenéjével, a társadalmi változások okozta már-már elviselhetetlen hátrányokkal, az állandó pénztelenséggel (pl. azzal az elvett 500 millióval, amelyet a Zeneakadémia felújítására szánt 10, később 13 milliárdból eredetileg a Konzi kapott volna) a főtárgyoktatás rangjára emelte a kamarazenét, irtózatos erőket mozgósít az új zene elfogadtatásáért.

Dacolva a lehetetlen körülményekkel, végzi a dolgát, megküzdve a saját soraiban is létező,minden új kezdeményezést hárító belső ellenállással. A riportalany erkölcsi kötelessége lett volna, hogy a méltánylandó menedzseri szerepéből hátralépve, a zeneoktatás legfőbb korifeusaként ott lihegjen a törvényhozók nyakán akkor, amikor az új köznevelési törvény minden létező szakmai fórumon bírált, de az oly szívesen emlegetett „Kodály-ország” zeneoktatását különösen megrengető passzusai íródtak.

A Zeneakadémia épülete bizonyára gyönyörű lesz, alig várom, hogy lássam! És szép lesz minden stadion, még az a felcsúti izé is. De vajh, mikor lesz benne foci? 33 éve ülök egy szeméthalmon, küzdve rogyadozó székekkel, csálén billegő állványokkal, használhatatlan zongorával, és mégis... Talán tehettem valamit Stravinsky, Ligeti, Varese vagy Messiaen megismertetéséért egy olyan közegben, ahol még mindig egy Velencei karneválszerű bóvli jelenti a teljesítményt.

A Zeneakadémián akkor lesz „foci”, ha a zeneóvodától a DLA-képzésig átlátja a magyar zeneoktatás összefüggéseit. Ha felelősen lobbizik a döntéshozóknál nemcsak a saját, hanem egész zeneoktatásunk jövőjéért. Ha egyszer lenéz a rektor egy zeneiskolába és tapasztalja,mit kell csinálnia egy zenetanárnak tanítás helyett. Ha eljön egy konzervatóriumi felvételire, meghallgatja, kikből meríthetünk. A zeneoktatásunk egésze régen megérett a reformra.

Agyonbürokratizált rendszerében a 12 éves gyerek túlkoros, a kötelező szolfézs lassan szitokszó lesz a pusztán zenélgetni akaró gyerek számára (nem bántva sok remek kollégát), a középfok hihetetlenül felhígult a 80-as évek elejétől, amikor majd minden kilométerkőnél nyílt egy szakközépiskola, amelyet általában egy-két kiugróan elhivatott tanár fémjelez csupán! Az iskolák életben maradásukért már nemtelen harcot vívnak a növendékért, hogy aztán frusztrált, kudarcokkal teli évek után jó részük egész más irányba menjen. Ha tehát a rektor úgy általában bírál, akkor ezt azzal a rendszerrel teszi, amelynek csúcsán maga ül, és amely ellen ő tehet a legtöbbet.

A Zeneakadémia akkor lesz „világbrand”, ha egy felelős koncepciót tesz le a döntéshozók asztalára a magyar zeneoktatás átfogó reformjáról, és legalább saját intézményeiben meg is valósítja. Kövezzenek meg, de a Zeneakadémia sem a méltán világsztár operadívától lesz „világbrand”, hanem a weineri örökségtől. Amelyben nem versenylovakat képeznek, hanem muzsikosokat! Az én Szilícium-völgyem akkor lesz a Zeneakadémia, ha legjobbjaink eleve oda akarnak menni. Nem Bécsbe, nem Londonba.

32 éve diplomáztam. Ha főtárgyórán rákérdeztem egy zenei problémára, mindig azt a választ kaptam hírneves tanáromtól: menj Kurtághoz, az olyan jókat mond! Hát mentem. Abból élek ma is. Ugyanezen a szakon ma egy huszadrangú operettszerző darabja a felvételi anyag.

A szerző klarinétművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára, a kamarazene-tanszak és az Új Zenei Projekt vezetője

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.