Parragh László (akkor és ma is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke) jegyzi az alant következő sorokat a Fidesz választási programjának előszavában – szerinte ugyanis a leendő kormányerő által ajánlott partnerség (?) elemi érdeke a magyar gazdaság valamennyi szereplőjének.

Reméljük, a szerző azóta permanensen csuklik. Arra azonban nincs magyarázat, hogy az általa vezetett testület miért nem lép fel az Orbán-kormány vállalkozássanyargató intézkedései ellen. Azt írta ugyanis a program elé: „Erős és hiteles kormányra van szüksége a gazdaságnak. Olyanra, amely elég erővel bír ahhoz, hogy letörje a túlburjánzott bürokráciát, valamint a korrupciót. Olyanra, amely csökkenti a vállalkozások terheit.”

Az MKIK alapszabálya szerint a kamara fő célja, hogy biztosítsa a gazdasági tevékenységet folytatók érdekeinek érvényesülését. Vajon valóban ne lenne ezen a téren tennivalója a szervezetnek egy olyan országban, ahol a kormányváltás óta több mint harminc új adónem jelent meg, ahol a vállalkozóknak már azért is fizetniük kell, hogy a különféle új sóhivatalok nyilvántartsák őket?

Hovatovább az állam a legtisztességtelenebb piaci játékos, és a kormány a gazdasági szereplőket akaratuk ellenére felülről ellenőrzött kamarákba kényszeríti (azoktól is tagdíjat szedve, akik semmilyen kamarai szolgáltatásra nem vágynak). Nem érte még elegendő sérelem a vállalkozásokat a szelektív – számukra áremelkedést hozó – „rezsicsökkentés”, a pénztárgép-mizéria meg a banki költségek államilag indukált megtöbbszörözése miatt?

A parlament most éppen egy olyan törvényjavaslatot tárgyal, amely a „szénfillért” és a távfűtő cégek támogatását kivezetné a lakossági energiaárból, és duplán-triplán áttolná a vállalkozók vállára – önmagában ez a lépés nem tenné indokolttá az iparkamara határozott közbelépését? Gondolhatnánk, hogy talán majd akkor szólalnak meg, ha – az 50-es évekhez hasonlóan – hozzányúlnak a magántulajdonhoz, és elveszik az iparosoktól-kereskedőktől a megélhetésüket, de ezen már rég túl vagyunk: emlékezzünk csak a dohánymentesített trafikosokra.

Esetleg akkor, amikor az alaptörvénybe is bekerül, hogy csak az lehet a gazdaságban sikeres – annak biztosítunk garantált profitot, jelképes árú földet, különféle monopóliumokat és támogatásokat –, aki a megfelelő politikai oldalra áll? Ébresztő, Parragh úr: ha a jogban még nem is mindenütt, a hétköznapokban már ez is bekövetkezett!

Aki az Orbán-rendszer első éveiben nem értette, miért baj, ha az önkormányzó érdekképviseletek helyett odaföntről kézivezérelt, Orbán-hű korporációk jönnek létre a kormány(fő) által kiválasztott, kizárólag a Fidesznek elkötelezett vezetőkkel, most újragondolhatja az álláspontját: amikor a kamarának – mint most is – a hatalommal szemben kellene megvédenie a tagság érdekeit, eszében sem lesz kiállni azokért, akiket (papíron) képvisel. Ha konfliktus van, az állampárti álkamara hallgat, csak hogy ne kelljen azon töprengenünk, kit is szolgál valójában.