Friss Róbert: Gyurcsány-akadály

Kinek van oka csodálkozni, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke kampányüzembe kapcsolt, és hogy ez azonnal meglátszik a közvélemény-kutatások adataiban? Az MSZP stagnál, az Együtt–PM gyengül, a DK erősödik.

Mi mást lehetett várni Gyurcsánytól, mint radikalizmust? Azok után, hogy az MSZP bedarálta az Együtt–PM-et, amely viszont az MSZP-vel kötött egyezségre hivatkozva nem éppen egyenes derékkal („beszélgethetünk, de nem tárgyalunk”) a DK-t a szocialisták korántsem tárt karjai felé irányította. Azokhoz, akik jobban irtóznak volt elnök-kormányfőjüktől, mint az ördögtől. Most aztán siránkozhatnak az Együttben, hogy az MSZP „ráengedte Gordonra a Ferit”.

Nem tudni, ki mit várt ettől az egésztől, de annyit közösen összetaktikáztak, hogy a DK elnöke korlátlan felszabadultsággal politizálhat. Nincs vesztenivalója. Mint 2004-ben, amikor a semmiből indulva leroadshow-zta Kiss Pétert a szocialisták reménybeli elnöki posztjáról, egyben a miniszterelnökségről. Mondhatja most, hogy nincsenek már személyes ambíciói és önrehabilitációs törekvései. És tényleg: jelenleg egyetlen célja lehet csak, pártját bejuttatni a következő parlamentbe, már csak azért is, mert állami támogatás híján a DK 2014 tavasza után finanszírozhatatlanná válik, a semmibe foszlik.

Gyurcsány minden kötöttség nélkül azt teheti, amiben ellenzéki oldalon messze a legjobb. Mozgósít, s miközben nyilvános fogadóórát tart a budapesti Szabadság téren, és felszántja az országot, kommunikációs csapdát állít egyetlen SMS-sel Mesterházynak és Bajnainak: ünnepeljenek együtt október 23-án. Ha pedig a DK erősödése folytatódik, s esetleg tartósan az ötszázalékos parlamenti küszöb fölött mérik majd, míg az Együtt még egy kicsit gyengül, teljesen új helyzetbe kerülhet az ellenzék.

Kénytelenek lesznek ismét megnyitni a tárgyalásokat a DK-val, mégpedig a saját szempontjukból rosszabb esélyekkel, mert nagyobb ereje tudatában immár Gyurcsány keményebb feltételeket szabhat. Ám nem csupán a választási együttműködés formájáról van szó. A pártelnök ugyanis magát Őszöd politikusának, a DK-t Őszöd pártjának tudja be. Ha pedig a szocialisták ismét tárgyalóasztalhoz kényszerülnének, akkor megint szembe kell nézniük azzal, mit mondjanak erről az örökségéről (meg 2006-ról és a határon túliak szavazati jogáról).

Addig is a DK főként az Együtt–PM-től vihet el szavazókat. Azokat, akiket nem vonz az MSZP saját törzsszavazóit megnyugtató hagyományos baloldali retorikája, értékelik Bajnai technokrata higgadtságát, viszont kevésnek találják az Orbán elleni küzdelemben. Igazi csapás volna mindkettőjükre, ha a mozgósítás mellett a DK – a német szociáldemokraták 1959-es Bad Godesberg-i kongresszusának mintájára – nyíltan kiállna az ország baloldali-liberális modernizációjának, a liberális parlamentarizmus és a szociális piacgazdaság újjáépítésének radikális tervével.

A komisz Gyurcsány és az ő Demokratikus Koalíciója egyre kevésbé megkerülhető akadályként továbbra is a többiek útjában van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.