A Transparency International (TI) magyarországi kutatásai szerint a negyedéves egyetemisták 75 százaléka úgy látja: a hallgatói önkormányzatok (hök) kizárólag a saját tagjaik érdekeit képviselik, pedig a dolguk az lenne, hogy az összes hallgatóért kiálljanak.

Nem csodálkozom. A negyedévesek már világosan látják, mi van körülöttük. Láttam naiv hallgatókat 2011 elején a szegedi egyetem gazdaságtudományi karán, főként első- és másodévesek voltak, akik megpróbáltak körön kívülről bekerülni a hallgatói érdekképviseletbe, de kiderült, hogy ezt nem lehet. A hök de facto nem alulról, hanem fölülről szerveződik. Valódi tevékenysége már rég nem a hallgatók érdekeiért való kiállás, hanem az egyetemi hatalmi és gazdasági küzdelmekben való részvétel.

Meghatározó vezetői bebetonozták magukat ebben a hatalomban, amelyhez már nem szükséges aktív hallgatói jogviszony sem. A felsőoktatási intézmények évek óta az egyetemi hök túszai. Erre a törvényhozás teremtette meg a lehetőséget a demokrácia nevében a Gyurcsány-kormányok idején, de a második Orbán-kormány is meghagyta a kiváltságaikat.

Az új felsőoktatási törvény előkészítésekor Hoffmann Rózsa és Dux László még megpróbálta megnyirbálni a hökök jogait – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azonban a szaktárca vezetőinek feje fölött alkut kötött a diákvezérekkel. Így az egyetemi szenátusokon belül a hallgatói képviselők aránya továbbra sem függ a választói részvételtől, hanem 20 és 25 százalék közötti masszív tömböt alkotnak. Ha a mindenkori kormánynak ez így jó, akkor miért ne lenne jó a mindenkori rektoroknak?

Az egyetemi hök szavazói falanxa a legtöbb kérdést képes úgy eldönteni, ahogyan a rektornak érdekében áll. Sok helyen már az egykori hökösök ülnek a másik oldalon is: az egyetemi főtitkár, a gazdasági főigazgató székében. Ugyan miként tudnák ezt a kormányzati, egyetemvezetői érdekkel is bebetonozott hökös bunkert elfoglalni jó szándékú, jogaikkal élni kívánó hallgatók? Sehogy. Az egyetemisták többsége felé sem néz a csaknem titokban megrendezett hökválasztásoknak.

A demokráciáért nem megy utcára senki – a tandíj ellen már igen. Ám tavaly télen ugyanaz a hök ugrott hirtelen a hallgatói tiltakozások élére, amelyik – miután berezelt a kormány, és visszavonta a tandíjtervei többségét – már buzgón segített befékezni azokat a törekvéseket, amelyek a felsőoktatás alulról történő átalakításához próbálták megnyerni a hallgatókat.

A TI-jelentés hangvételében érezni némi csalódottságot: miért nem foglalják el a hallgatók az auditorium maximumokat, miért nem állnak az élre olyan kiváló fiatalok, akik nem a saját érdekeikért, hanem más hallgatókért akarnának kiállni? A válasz egyszerű: mert ez ellentétes volna ennek a versenyre, profitra, a források mások elől való elvonására épülő világnak a szellemével. Miért állna ki valaki mások érdekéért, mikor elementáris erejű tapasztalat, hogy csak az érvényesül, aki semmi mást nem képvisel a saját érdekein kívül?