Két sor állt vasárnap este a Dankó utcában, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség központja előtt. Az egyik a szokásos, a hajléktalanoké – ők odabent szállást, élelmet kaptak. A másik sorban állók viszont adni jöttek: igazolást arról, hogy az Iványi Gábor által vezetett egyházhoz tartozónak vallják magukat.

Iványi Gábor (balra) és Horváth Aladár 2009-ben Tatárszentgyörgyön a kettős cigánygyilkosság áldozatai – apa és fia– emlékére rendezett virrasztáson

Hétfőn este vált nyilvánossá a hír, hogy elegen adtak, összegyűlt a tízezer nyilatkozat, amennyiért cserében a Fidesz–kereszténydemokrata kétharmad egyházi státuszt biztosíthat azoknak a közösségeknek is, amelyeket egyébként, törvényhozó jókedvében nem tekint annak.

Az interneten kommentelgető trollsereg pedig mintegy vezényszóra csalást kiált. Merthogy szerintük olyanok is aláírhatták a papírt, akik nem tagjai a közösségnek, noch dazu, tán még nem is hívők. Amire az embert nagyjából kétezer éve megválaszolatlan kérdések kezdik kísérteni. Mondjuk, hogy mitől tekinthető valaki egy keresztény közösség tagjának? Hogy látogatja a templomát? Vagy hogy azonosul az elveivel, támogatja a krisztusi tanítás szellemében folytatott tevékenységét, például a szegények segítését, a rászorulók oktatását, a betegek ápolását? Egyáltalán, mi lehet a Fidesz kritériumrendszerében a hithez való helyes hozzáállás? Jelent-e még valamit a vallásszabadság, vagy már csak eszköz a hit kulisszája? Például amikor az ember a kamerák kereszttüzében az uralkodó egyház templomában vezeti oltárhoz az elsőszülött leányát – azt a leányt egyébként, akit annak idején még a most kitagadott kisegyház vezető lelkésze tartott a keresztvíz alá.

Állam és egyház viszonya kétségkívül a rendszerváltás egyik nagy megoldatlan kérdése, és a hibákat nem csak a konzervatív kormányok követték el: a Horn-féle vatikáni megállapodás következménye például az egyházi iskolák tizenöt éve tartó, irreális mértékű térhódítása. De amit a Fidesz-kormány művel, az nem szimpla politikai baklövés, hanem a polgári demokrácia alapelveit megtagadó, tudatos manipuláció. A szemünk láttára zajlik egyrészt a hit erőszakos terjesztése (kötelező iskolai hit- és erkölcstan, 2013-ban?!), másrészt az egyházi élet durva állami átrendezése (mint az újabb és újabb törvényhozói kísérlet egyes közösségek megerősítésére, mások megsemmisítésére).

Mindezt ráadásul úgy, hogy éppen a MET esetében semmilyen más okot nem lehet felismerni a tönkretétel szándéka mögött, mint a zsigeri politikusi ellenszenvet. Ez és nem más volt az eredője a kitartó üldözésnek: hogy Iványi Gábor közössége lemaradt a bevett egyházak listájáról, hogy nem gyűjthette az adó egy százalékát, és hogy most tízezer támogató nyilatkozatot kellett egyetlen hónap alatt beszereznie.

De beszerezte. Mert a MET az, ami: egyház. Segít a szenvedőkön, tanítja az okításra szorulókat, ápolja a betegeket. Nem a hatalom érdekli, hanem a feladat. Ezt látják az emberek, és erre a képre csak reflektorfényt irányítottak a hatalmon lévők istentelen machinációi. Akik most aláírtak, akár tetszik ez Orbán kétharmadának, akár nem, valóban a hitüket vallották meg.