Láttunk már ilyet. A „minél rosszabb, annál jobb” alapon erőszakoskodó jobboldali ellenzék, tehetetlenségében a fogát csikorgató balliberális kormányzat, megbénított államigazgatás, az ország hosszú távú érdekeinek alárendelése a közelgő választásoknak. Kicsiben is undorító volt, na de most mindez az Egyesült Államokban történik nagyon nagyban. Olyan nagyban, hogy az egész világ meg fogja érezni.

Pláne, ha a republikánusok jobbszárnya nem tér észhez, és október 17-ével az USA nem tud majd új hiteleket felvenni külső adóssága finanszírozására.

Az amerikai elnökválasztások idején mindig megírják, hogy voltaképpen az egész világ legbefolyásosabb, legfontosabb vezetőjéről döntenek, akinek a felelőssége jóval nagyobb, mint az, amelyet pusztán saját országáért visel.

A jelek szerint ugyanez igaz minden egyes képviselőjükre is: ha jól vagy rosszul szavaz, nálunk is le- vagy felmegy a benzin ára.

Az amerikai képviselők odáig jutottak, hogy nem egyszerűen nem állnak szóba egymással, már nem is tudnak, mert nem egy nyelven beszélnek. Régen is volt ilyen, ám az illetőt hamar kiakolbólították a székéből, mert a szavazók nem üres dumát vártak, hanem az ügyeik elintézését. Ez most nincs így. Hosszú évtizedek alatt – főleg a jobboldal erőlködése révén, de olykor a liberálisok hallgatólagos beleegyezésével – sikerült úgy módosítani a választókörzetek határait, hogy bombabiztos republikánus, illetve demokrata párti helyek jöjjenek létre. A jelöltek többé nem érdekeltek a középre húzódásban, a párbeszédben, csak saját pártjuk aktivista kemény magja juttathatja őket pozícióba. A düh és az üres retorika diktál, az ország közben kormányozhatatlan, de ez legyen az ő bajuk (meg a miénk). Látunk még ilyet.