Egy konferencia elé

Magyarország kormánypártjának számos vezetője évek óta azon szorgoskodik, hogy felélessze nácibarát-antiszemita politikusok és irodalmi személyiségek kultuszát, sőt mind makacsabbul rehabilitálni törekszik a teljes vidéki zsidóság elpusztításáért felelős Horthy-rendszert. Ugyanez a párt kisajátítja az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló konferenciát.

A pártoktól és a kormánytól formálisan független Tom Lantos Intézetben Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában címmel konferencia lesz 2013. október 1–2-án, a konkrét helyszín a magyar parlament.

A közönségből kirekesztették mindazokat, akik a Horthy-rendszer tisztára mosását következetes antifasizmusukkal, harcos antiszemitizmus-ellenességükkel a közéletben ellenezték. A megoldást „menet közben” alakították ki. A konferencia meghirdetésekor a rendezők nem korlátozták a jelenléthez szükséges regisztrációt. Később a részvételt meghíváshoz kötötték. Majd ilyen hivatkozással elutasították Garai-Édler Eszter, külföldön is ismert antifasiszta polgárjogi aktivista regisztrációját. Kizárását ugyan nemzetközi tiltakozás nyomására hatálytalanították, de a szabad regisztrációt nem állították vissza. Ugyanide sorolható, ahogyan eljártak a MEASZ elnökével, aki az antifasiszta ellenállók nemzetközi szervezetének (FIR) is a vezetője. A konferencia politikamentességére hivatkozva megtagadták tőle a felszólalás lehetőségét. Íme, néhány meghirdetett, „politikamentes” előadás címe: „Izraeli nagykövetként Euró pában”, „A kormányközi kooperáció szükségessége a holokauszttal kapcsolatos ügyek terén”, „Interparlamentáris kooperáció az antiszemitizmus elleni küzdelemben”, „Zsidóság a politikai ideológiákban”, „Jobb- és baloldali antiszemitizmus Európában”. Vajon a közalapítvány által fenntartott intézet – össztársadalmi figyelmet keltő, kiemelkedően politikai súlyú – konferenciájának közönségét és civil felszólalóit a rendezők szelektálhatják csak a maguk szempontjai szerint, mindennemű külső, demokratikus kontroll nélkül?

Az előadók között egyetlenegy olyan holokausztkutató hazai, illetve külföldön alkotó magyar származású tudóst nem látunk, aki a közéletben rendszeresen és radikálisan bírálta a Horthy-rendszer újrafényezését (például: R. L. Braham, Karsai László, Komoróczy Géza, Krausz Tamás, Molnár Judit, Tibori Szabó Zoltán).

Tény, hogy az intézet társelnöke a fideszes Gál Kinga, aki az antiszemita, zsidók megölésében bűnös, a nácik által Vaskereszttel kitüntetett Wass Albert szobrait avatgatja.

Emlékezhetünk az intézet nagy vihart kavart tavaly nyári rendezvényére („Demokrácia és emberi jogok”), amellyel kapcsolatban holokauszttagadást is emlegetett a bel- és külhoni sajtó (Ara-Kovács Attila: Tom Lantos talpig díszmagyarban, Magyar Narancs, 2011/29. 07. 21.).

A konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg – természetesen politikamentesen.

Fekete György nyugdíjas mentálpedagógus, történelemtanár

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.