A valóság az, hogy a baloldal úgy veszítette el hatvanegy szavazattal a bajai időközi választást, hogy azt a Fidesz elcsalta tőle. A baloldalnak nem elegendő megküzdenie a győzelemhez a törvényerőre emelt csalással, vagyis az új választási rendszerrel, hanem le kellene győznie a törvényerőre emelt csalást körülbástyázó törvényi környezetet is: nincs Magyarországon olyan választási bizottság, amely kimondaná a nyilvánvaló csalást.

A legfőbb csalás persze az, hogy a Fidesz jó előre bemondja, hogy az ellenfél csalásra fog hivatkozni. Az ilyen bonyolult okfejtések végül odáig bolondíthatók, hogy a baloldal terelte ki annak idején Budaházyékat az Erzsébet hídra, hogy tüntessenek kicsit ellenük, mert ha ők azt mondják, hogy a baloldal csalással jutott hatalomra 2002-ben a Fidesz ellenében, akkor biztosan elterelik a figyelmet arról, hogy a baloldal valóban csalással került hatalomra, s aki ezt esetleg nem érti, az vessen magára, mit sem tud a hatalmi praktikákról és az azokat övező különc elméletekről. Baja viszont nem különcködött, és nem is elmélet. A baloldal olyan szavazóköröket hozott el meggyőzően, amelyeket még a csúcson sem sikerült megnyernie. De máris itt egy másik valóság: szinte minden közvélemény-kutató megegyezik abban, hogy ha holnap választásokat tartanának, a Fidesz a törvényerőre emelt csalás nélkül is kétharmadot érne el, nem lenne rá szüksége, hogy a voksolókat tömegesen szállítsa – de azért biztos, ami biztos, megteszi, szakmányban mennek majd a kocsik.

Baja (és nemrég további két önkormányzati pótválasztás) valósága és a kormányváltó többség ellenére is kétharmadosnak mért valóság közt tapogatódzunk. Orbán Viktor a múltkoriban arról beszélt, hogy a valóság velük van. Kivel is? Odaát, mondhatnánk, de hát mi az ideátit éljük, azt, amit ő a valóságtól elrugaszkodottnak vél: az ő valósága a rezsicsökkentésé, a miénk ennek a kára; az ő valósága a felzárkózásé, a miénk a leszakadásé, az övé a jelenbe itatott múlt, amit jövőnek hirdetnek, a miénk a jövőtlennek tűnő jelen. Ezek a valóságok egymáshoz békíthetetlenek, versenyt futnak.

Futtukban pedig mintha maguk mögött felednék a legnagyobb többség valóságát: azokét, akik azt akarják, hogy kormányváltás legyen, de még nem hitték el, hogy az ő valóságuk kihívásaira vannak reális válaszok. E többség valósága fedi az ideátiét, de már nem hisz. E valóságot a hitetlenség uralja. Az ideátiak hittek már eleget. Hittek Gyurcsánynak: megcsalattak. Hittek Orbánnak. Csalatkoztak. Hozomra már nem adják magukat. Várnak. Baja (is) felcsillantotta a baloldal számára a reményt, hogy elérhetők, s ajtóról ajtóra haladva megszólíthatók, összegyűjthetők. Hitre várnak – de már nem akarnak csalódni. Orbán érzi az ő valóságukat, de hitet már nem adhat. És fél tőlük. Tudja, ha megmozdulnak, nincs az a törvény, nincs annyi szavazókat szállító kocsi, amennyi elsöpörhetné őket.