Könyvesboltba is gyakran járok –nagyokba és kicsikbe egyaránt. Gyakorta csak körbenézek, s belelapozok a könyvekbe. Azonban az otthoni kapacitás fogytán – hely- és pénzhiány is befolyásolja a döntéseket. És egyébként is – az olvasáshoz idő kell. Nekem sok. S épp a minap raktam rendet az éjjeliszekrényen –még ott is bőven akad, ami olvasásra vár… Idő meg nincs sok, szóval leggyakrabban megálljt parancsol a racionalitás.

Ellenállni sok mindennek lehet. Na, de a kísértésnek? Főleg, ha az nagy? Naná, hogy nemrég vettem könyveket egy bizonyos nagyáruházban, ahol 50-80 százalékos árcsökkentéssel árulták őket. Csak úgy tobzódtam ottjártamkor, alig bírtam a pénztárig elcipelni a sok könyvet, amit úgy éreztem valóban jutányos áron vihetek haza. Csak az zavart, hogy az akciót hirdető matricák az előző évekhez képest nagyobb ragaszkodásról tettek tanúbizonyságot – több körmöm letört, mire levakartam őket és még így is volt olyan borító, ami megsérült. Azért a boldog érzés nem maradt el.

A síró

Hazaérvén előtört belőlem a közgazdász. Mire fel ez a nagy leárazás? Mert az biztos, hogy egy cég nem a vásárló érdekeit nézi elsősorban. Ha már akcióz, annak oka mindössze a raktárkészlet, az elfekvő, holt tőke csökkentése lehet. Na, de hol van az olvasó? Ennyire nem olvas a ma embere? Vagy nem annyit? Vagy mást? De mit? És hová lesznek így az írók és a gondolatok?

Tudom, van e-book. Engem is foglalkoztat a gondolat, hogy arra váltsak. Persze, a papír az más, de amikor utazunk, praktikus lenne előre nem eldönteni, hogy épp mihez lesz kedvünk. Meg amúgy is csak úgy tapossuk a bőröndjeinket, hogy beférjen minden. S akkor jönnek mindig a könyvek… És az e-book legalább nem öli meg az olvasást.

Most idézhetnék mindenféle statisztikát. Abból is jócskán van fent –persze a neten –, de igazán teljes körűt (pl.: 2013-ra vonatkozóan) nem találtam. Néztem viszont a régebbieket. A számok tükrében a betűk sorsa aggasztó. És vélhetőleg, aki olvasna, annak itt Magyarországon meg nincs nagyon rá pénze. Így hát nem csoda, ha a nagy könyváruházak gyakorta üresek. Kivételt képez ez alól az ünnepek környéke. Van olyan, ahol rendszeresen megfordulok: több az eladó, mint a vásárló. A földön és alacsony állványokon felpolcolt könyvek marketingesek gondos szakértelmére hagyatkozva is hiába kínálják a betűket. A felstószolt mennyiség láttán is érzi az ember, hogy ezek bizony egyszer ugyanarra a sorsra jutnak, mint ma akciós társaik. (Csak győzzük kivárni!) Vagy éppen az enyészetté lesznek egy szűkre szabott, sötét raktárépületben. Pedig ma még fényes a borítójuk, s olvasójukra várnak. Arra, hogy létrejöjjön valami ott bent. A fejben. Külső segítség nélkül. Csak betűk és képzelet révén. De vajon győznek-e a betűk a lassan nemcsak színes, de szagos, vibráló képernyők felett?

És a bizakodó

Kamasz fiam két nagy zacskóval állított haza a minap. Kérdeztem, mi van bennük? Elégedetten mosolygott – „Könyvek. A zsebpénzemből vettem.”

Varró Szilvia Éva
Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.