Egy illúziótól szabadulhattak meg azok, akik lélegzet-visszafojtva várták, hogy a német választások után fordulat következik az euróválság kezelésében. Nem lesz változás, minden megy tovább – fogalmazott Angela Merkel. Nem lesz Marshall-segély, sem adósságelengedés, a harmadik görög mentőcsomagra pedig majd visszatérnek, ha valóban szükségessé válik. Aztán a gyengébbek kedvéért hozzátette: Amit mi elértünk, azt mások is el tudják érni.

Vagyis kedves déli országok (vagy bárki, aki elgaloppírozza magát, és adósságba keveredik), nincs más út, mint a fájdalmas reformok. Ahogy Merkel fogalmazott, néhány éve még Németország volt Európa „beteg embere”, aztán nézzék csak, hova jutottak mára! Most Európa déli fele a beteg, de ebből ki lehet gyógyulni. A kancellár – némi túlzással – kezeskedik érte, hogy Európát versenyképessé teszi, kerül, amibe kerül. Más kérdés, hogy a nehéz intézkedéseket Németországban sem ő hozta meg, hanem a szociáldemokrata Gerhard Schröder, de ő erről mindig nagy elismeréssel beszél, tudva persze, hogy az SPD azóta sem tért magához a választóktól kapott pofonból. Merkel viszont egyre erősebb: húsz uniós kormány bukott meg a válság kitörése óta, őt viszont már kétszer újraválasztották.

Berlinnek német receptje van a válságkezelésre, és ez ugyanígy lett volna egy SPD-kancellár alatt. Ők ezt az utat ismerik, ez vált be. Fájdalmas, de végső soron működött, a gazdaság nő, a munkanélküliség rekordalacsony, az ország mágnesként vonzza a válságországok fiataljait. A németek büszkék az eredményeikre, és egyáltalán nem gondolják, hogy most áldozatokat kellene hozniuk valamiféle európai ügyért. Ettől még elkötelezett európaiak, de a zsebükbe azért ne nyúlkáljon senki. A gyenge déliek nélküli eurózónát hirdető Alternative für Deutschland (AfD) nevű, alig néhány hónapja alakult párt meglepően jó eredménye is azt mutatja, hogy vannak határok, amelyeknél tovább nem hajlandóak elmenni.

Külföldön sokan kifogásolják, hogy a kancellárnak nincs európai víziója, nem tűz ki távlati célokat, de a németeknek „bejön”, hogy mindig a következő problémát oldja meg, nagy tervek helyett az „itt és mostra” koncentrál. Miért is tenne másképp? A piacok reakciója kiszámíthatatlan, ki tudja megmondani, hogy az év végén milyen problémákkal szembesül Európa, és mire kell azonnal választ találni? Kell-e újból segítség a spanyol bankoknak, kiléphet-e a pénzpiacokra Írország, merre fordul Portugália, felszínen marad-e Olaszország? Permanens válságmenedzselés zajlik, ez most nem a víziók ideje, állítják a német szakértők.

Vannak persze kis lépések, a megszorítások mellett már több szó esik a növekedés fontosságáról, egy befektetési alapról, amelyből munkahelyeket teremtenének, de a németek azért itt is aggodalmaskodnak. Mi a garancia arra, hogy a korrupt országokban valóban jó helyre megy a pénz, és nem lopják el útközben? Jobban fogják felügyelni a bankokat, de a németek a következő uniós költségvetési időszakban többet fognak fizetni, mint eddig.

Amit viszont nagyon nehezen viselnek, az a bűnbak szerepe. Amikor ők végrehajtották a saját reformjaikat, nem mutogattak a külföldre, senkit sem tettek felelőssé a nehézségeikért, mondogatják. Segítséget várnak tőlük, és közben szidják őket? Hogy van ez? Mert hogy a végén még kiderül, hogy Európának sem olyan rossz, hogy a halál nyugodt Mutti áll az ország élén, és nem a könnyűlovassággal fenyegetőző Steinbrück vagy az asztalra csapkodó Schröder.

Nem lesz változás, ígéri az egyre erősebb Angela Merkel