Kornai Jánostól 1980 óta tudhatjuk, hogy az államosítás egyenes következménye a hiány. A „létező szocializmus” központi tervgazdálkodásában akkor és ott kezdett enyhülni az árucikkek és a szolgáltatások hiátusa, amikor és ahová beengedték a piacnak legalább a halvány mását.

Akkor a piac harapdált ki mind nagyobb darabokat a tunyán elhájasodott népgazdaság testéből, ma ennek a fordítottja látható: az orbáni etatizmus zabálja fel mind féktelenebbül a szabadpiacot. Most is ellátási zavarok várhatók. Ahogyan az államosított oktatás előírja a tanterveket, úgy fogynak az önálló, szabad gondolatok. Ahogyan az államtitkár nevezi ki az iskolaigazgatókat, úgy nyílik út a kontraszelekció előtt, s támad hiány autonóm tantestületekből.

Ahogyan egyetlen központból látják el az iskolákat tankönyvekkel, úgy lesz mind nagyobb a bizonytalanság a végeken. Ahogyan államosítják az egészségügyet, központosítják a beszerzést, úgy lesz mind nagyobb hiány orvosból, nővérből, gyógyszerből, gyógyászati eszközből, reggeli zsömléből.

Ahogyan a hatalom populista politikai érdekei szerint belepiszkál a bankrendszer működésébe, s kiderül, hogy a pénzintézet képtelen félpiaci körülmények között dolgozni, mert az ügyfelek nem bírják el a továbbhárított terheket, úgy kényszerül (legutóbb például a kormánnyal barátságos viszonyt ápoló UniCredit jelentette ezt be) szolgáltatásainak elsorvasztására.

Ahogyan a mindennapokra is ráterpeszkedik az állam gólem, ahogyan hatalmasra dagad önigazoló adminisztrációja, úgy lassul le a mozgása, s növekszik a reakcióideje. Úgy lesz úrrá az egész rendszeren a megfelelési kényszer, a szolgalelkűség. A hatalmasra hizlalt központ megfojtja az életet, kiirtja a közösségi innovációt, elkényelmesíti a polgárt, mert arra kényszeríti, hogy vigyázzállásban várja a felette lebegő központ mozdulatait.

Ahogyan nagy, raktárra biztonságból nem termelő központokból látják el a perifériát, még egy ilyen kicsi országban is úgy lesz életképtelen a helyi iparos, beszállító. Úgy hal el a verseny, mert nincs kinek felmondani (a központnak nem lehet), nincs kit lecserélni olcsóbbra, ha a megrendelő elégedetlen. A kormányfő most „közösségi tulajdonná” tenné saját „rezsirendszerét”, amelyhez közgazdaságtant is kreál: külön kell választani a működést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot. Szigorúan nonprofit alapon.

Lehet persze mindent államosítani, „közösségi tulajdonba” venni az egész országot, amint tették a kommunisták, akik most is ott lapulnak minden útkátyúzásnál. Jöhet vissza a központilag 3,60-as kenyér, szinte ingyen háztartási energia, ingyenes tankönyv, oktatás, egészségügy. Amikor az állam egyedül osztja el a nemzeti jövedelmet, adja ingyen, amit ingyen ad, mindig valami másnak a rovására. És akkor hiány lesz mindenből. Leginkább polgári szabadságból. Mert szabadpiac nélkül nincs demokrácia, igaz, a hatalom, ha teheti, szívesen nélkülözi is.