Sokan azonban azt mondják, ha most nem is, de később – újabb négy év múlva, vagy talán pár ciklus után majd sikerül. Ezzel nem tudok egyetérteni. Vagy most kell megcsinálni a lehetetlent, vagy jobb, ha lemondanak arról, hogy egyhamar normális, élhető ország lesznek. Jó pár év múlva pláne nem lesz lehetséges, ami már ma is szinte lehetetlennek tűnik. Egy nyolcéves időszak után természetes volt, hogy az inga a szokásosnál jobban kileng. Jövőre azonban nem tud visszalengeni, mert a múltkori győztesek rendesen kiakasztották.

MARABU RAJZA

Hogy „ezek” nem fognak elmenni, triviális igazság kellene hogy legyen. Először is, a Kárpát-medence Géniuszának csaknem totális hatalma van, óriási vagyonnal megtámogatva. Másodszor, az ellenzék megosztott és gyenge. A jelenlegi totojázásnak igen nagy az ára. Már régen egyként kellene hogy fellépjenek, mint egyetlen nagy Orbán-ellenes erő.

A harmadik tényező: a nép elég nagy része nem akarja a váltást. A saját pénztárcájuknak és nadrágszíjuknak sem hisznek, pedig már csak egy primitív vacak szekta szintjén megy a propaganda. Unortodoxiával magyarázni egyszerű hülyeségeket ugyanis eléggé nevetséges. Ezt az egész világ látja, cikkek ezrei jelentek meg róla. Ennek ellenére a magyar lakosság nyugodtan tűr. A Nyugat hülye, az ország jobban teljesít. Hogy kitől vagy mitől. azt nem mondják, pedig érdekes lenne a válasz.

A tézis másik eleme, hogy talán négy vagy nyolc év múlva leváltható lesz az ez a rendszer. Csakhogy ez nemigen működik. Ha ugyanis még évekig a mostani tendenciák maradnak, akkor itt egy annyira bebetonozott hatalom fog uralkodni egy annyira élhetetlen és lakhatatlan világ felett, hogy azt nem tudja majd az inga szokásos kilengése kiigazítani, hiába is akasztja vissza valaki. A közhangulat már ma is annyira rossz, hogy még elemezni is csak depresszióval lehet. Most jött ki egy újabb felmérési eredmény: arról kérdezték az embereket, mennyire elégedettek a sorsukkal.

Az OECD-országok között utolsók lettünk. Az emberek nagy többsége teljesen kiábrándult a politikusokból, csalódott az elmúlt negyedszázadban, nem hisz senkinek, nem lát hiteles erőt. Azt látják, hogy az ország vezetői meggazdagodtak, míg ők elszegényedtek. Látják, hogy a kétharmados többséget is csak egy szűk kör gazdagítására, államilag irányított korrupcióra és teljhatalom kiépítésére használják. Negyedszázad alatt gulyáskommunizmusból pusztakapitalizmussá lett az ország. Európa egyik leggyorsabban fogyó nemzetévé és az unió harmadik legszegényebb országává lettünk.

Már most is olyan mérvű az elvándorlás, hogy ha öt vagy tíz évig folytatódik, olyan spirálba viszi az országot, ami általános összeomláshoz vezet. Nem lesz miből nyugdíjat fizetni, még tovább zuhan az ingatlanpiac, csökkenő pályára áll a GDP és a belső fogyasztás, így a beruházások is tovább csökkennek, tovább romlik a közbiztonság, süllyed az oktatás színvonala, az orvoselvándorlás és az öregedés miatt összeroskad az egészségügy, a rossz állami bérszínvonal miatt rohamosan nő a korrupció. A mélyszegények, köztük a milliós roma kisebbség lassan majd állambiztonsági kockázatot jelent, így nő az erőszak mind alulról, mind felülről.

Négy alapvető folyamat – az elvándorlás, az elöregedés, a szegénység rohamos növekedése, valamint a klímaváltozás – együtt alapvetően és igen gyorsan boríthat fel mindent. Ha a mostani kurzus marad, akkor legkésőbb a harmadik ciklusában kilépünk az unióból. Ez az elszegényedést gyorsítaná, az elvándorlást lassítaná. Végül még két tévhit, melyeket el kellene oszlatni: egyik, hogy nincsenek fékek és ellensúlyok. Nagyon is vannak, csak időzítettek. Ez a jogi aknamező tipikus példája. Ellenzéki győzelem esetén ezek az ellensúlyok rögtön akkora erővel lépnének fel, amilyen fékeket és amilyen ellensúlyokat ember már rég nem látott.

A másik tévhit szerint a mai kormány jobboldali. Nemzetközi nézőpontból Orbánnak annyi köze van a jobboldalhoz, mint Selmeczi Gabriellának a nyugdíjak megmentéséhez. Ezt mint a kanadai Konzervatív Párt aktív támogatója mondom. A jobboldal nem központosításról, államosításokról szól. Nem a saját gazdagodásunkról, nem a középosztály elsorvasztásáról, nem a tudásalapú társadalom tagadásáról, és nem is a civil társadalom és a média kontrolljáról. A fentiekből az következne, hogy most kell győzni, mert később még reménytelenebb lesz, és olyan nagy arányban, hogy a kétharmados eszement dolgokat meg lehessen változtatni.

Ehhez nemcsak a baloldalnak kellene összefognia, hanem minden demokratikus erőnek, beleértve a jobboldali gondolkodókat is. Mert itt nem jobb- és baloldalról van szó, hanem a demokráciáról, a saját megmaradásunkról. Mi a megoldás? Tudom, hogy a társadalom kiszipolyozott, mindenben és mindenkiben csalódott, és főleg végletesen megosztott, mégis: a megoldás a teljes körű nemzeti összefogás lehetne, a legalapvetőbb értékek alapján, a legalapvetőbb közös célok érdekében. A mai balos tárgyalósdi még viccnek is rossz. Már nem is kell „oszd meg és uralkodj”, önkéntesen csináljuk: „mi osztódunk, te meg uralkodj”.

Persze jobb lett volna, ha az ellenzék erői kezdettől bojkottálják az egész cirkuszt. Ha azonban úgy döntöttek, hogy hajlandók fakarddal menni az atomrakéták ellen, akkor könyörgök, csinálják rendesen. Mert így legitimálják egy államilag irányított maffia cselekedeteit, amit így kívülről némelyek még esetleg demokráciának néznek. Ha csak a saját sorsukkal játszanának, senkit nem érdekelne. Ha eltűnik egy LMP vagy egy DK, hát istenem. De rá kellene jönniük, hogy a mostani vacillálásukkal főbenjáró bűncselekményt követnek el, ahelyett, hogy történelmi felelősségükkel élnének.

Azonnal demokratikus kerekasztalt kellene összehozni sok száz szervezet részvételével, és ott egy olyan személyiséget találni, aki köré csoportosulni tud mindenki, aki hisz a demokratikus jövőben, hazánk európai prosperitásában. Az ország – sőt a világ magyarsága is – tele van jobbnál jobb elmékkel. Egy pártoktól független, látszólagos vagy valósmocskokkal nem kikezdhető személy kellene. Nincs valaki otthon, aki Churchill elszántságával tudna a győzelemért harcba szállni?: „Győzelem minden áron, győzelem minden terror ellenében, győzelem, bármilyen nehéz és hosszú is legyen az út, mivel győzelem nélkül nincs túlélés”? Ma otthon pontosan erről van szó. Túlélésről. Demokrácia nélkül nincs prosperitás, szabadság nélkül nincs kenyér.

A szerző közgazdász