Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a rezsiharc egyre fokozódik, és egyáltalán nem ez lesz a végső. De az ilyen alantas – pont egy honvédelmi miniszter elleni – támadások nem tántoríthatják el őket, csak megacélozzák szívüket a rezsidémon elleni küzdelemben, valahol már biztos készül a Rezsiölő szobra.

Hende Csabának jobbulást kívánunk, és megkönnyebbüléssel nyugtázzuk, hogy nem esett komolyabb baja, mert önhibáján kívül olyan helyzetbe került, hogy éppen eshetett volna. Viszont lesz még alkalma elmondani gondolatait a rezsicsökkentésről.

Úgy, mint az országba szerteszét vezényelt sorstársainak, Navracsicstól Rogánon, Völner útügyi államtitkáron át egészen Pintér Sándorig, akik vették az egyszerűbb akadályokat (de hol van Hoffmann Rózsa?), kikerülték a gonoszul vicsorgó kátyúkat, a szegénynegyedekben összevissza rohangászó, vezetékes gázról még csak hírből sem halló gyerekeket, és így aztán bemondhatják, hogy a szocialisták eladtak céget, országot, népet, repkednek a számok, száz, háromszáz, ötszáz százalék, tíz, tizenöt, száz áremelés, lehengerlő stílusban nyilatkoznak totális blődségeket, de hát fenébe a részletekkel, lényeg, hogy boszorkány.

Az ellenzék persze profin reagál, és azon egyeztet, hogy a rezsi szót ki hányadik mondatban ejtheti ki, motyogva, harsányan, esetleg egy egyeztetett köhintéssel. Hallgatom Giró-Szászt és Orbánt is, és nem tudom, hogy akkor most van-e lakossági energiaszolgáltatás vagy sem (Orbán szerint nincs, Giró-Szász szerint van, és ugyanazt mondják), a kormányfő a parlamentben megint bemondja, hogy nálunk a legdrágább az energia, ami nem igaz, a rádióban már csak a fizetésekhez képest (igaz, csak együtt számítva és csak múlt időben), nem könnyű terep, a kormányszóvivő a megmondhatója.

Mégis, miért, miért ilyen drága az energia, ha ilyen alacsonyak a fizetések, kérdi, és még véletlenül sem arra jut, hogy mert a fizetések vannak a bányászbéka feneke alatt. Megtudhatjuk azt is, hogy a kormányfőnek a rezsiharc állandó életélménye, mert energiacég-vezérek néha megkérik, hogy ne csökkentsen már tovább, amitől neki rossz. De szerencsére több mint kétmillió aláírás erősíti harcát – hogy ebből mennyiért adtak az aktivistáknak egyenként száz forint „költségtérítést”, nem tudni, de ha kétszázmilliót, akkor ráment ingük-gatyájuk, de megérte, főleg, mert közben törvényt is módosítottak, így ma már szinte a kómás beteg kisujjmozdulata is rezsialáírásnak számít. Szerencse, hogy még nincs kampány, Áder persze nem is engedné.