Amikor az első földbérletpályázatok (nem kis részben a fideszes földesurak mohósága és Ángyán József tényfeltáró munkája nyomán) botrányt botrányra halmoztak, és a fölháborodást már a kormánymédia sem tudta elleplezni, a kormánypárti éceszgéberek kitalálták a Földet a gazdáknak! programot.

Most már tényleg azoknak (a családi gazdálkodóknak) adjuk az állam földvagyonát, akiknek ígértük – mondták.

Ennek a próbajárata lett volna a Hortobágyi Nemzeti Park földhaszonbérleti pályázata.

Most, hogy az eredmények napvilágot láttak, már egyértelmű, hogy a kísérlet – ha a szándék netán valóban őszinte volt is – nem sikerült. A védett kaszálókat és legelőket elnyerők között ugyanúgy megtalálhatók a fideszes potentátok és jó helyre született családtagok, mint eddig. Azok a gazdák pedig, akik azt hitték, hogy a kormány elképzelése rájuk van szabva, most ismét a kaszaegyenesítésen gondolkodnak.

Megszokhatatlan az a mentalitás, hogy ezt az érintettek a lehető legtermészetesebbnek tartják, meg is lepődnek, miért lenne ezzel bármi baj. És tényleg, miért is? A három helyen is nyertes miniszteri rokon tősgyökeres gazdacsaládból való, és egyenesen azért költözött haza Angliából, hogy Magyarországon gazdálkodhasson, és ezt az álmot pont az államtól olcsón haszonbérbe vett nemzeti parki területen akarja megvalósítani. Na, ez az, amit az átvert helyi gazdáknak magyarázhatnak napestig.

Ha most feltámadna a „rokonságok és panamák lápvilágáról” jó száz éve tudósító Móricz Zsigmond, akkor azt érezhetné, hogy itt semmi sem változik.