Bajban van az egészségügyi tárca a számokkal. Doncsev András parlamenti államtitkár nemrég például azt állította, hogy a járványügyi központ szakmai hírlevelében durván félreérthető, torz adatok jelentek meg a halálos kórházi fertőzésekről. 

Ezt a cáfolatot azonban csak akkor látta szükségesnek nyilvánosságra hozni, amikor Garai István Levente szocialista képviselő arról érdeklődött tőle, miként lehetséges az, hogy 2010 és 2012 között kétszeresére nőtt ez a szám. Másként pedig ez nem történhetne meg, mint hogy megduplázódtak a halálos fertőzéshez vezető súlyos szakmai gondatlanságok. Doncsev szerint tehát nem a helyzet rossz, hanem az adatok, amit készséggel elfogadnánk, ha e jelzett katasztrofális számról és helyzetről nem írtunk volna már hetekkel, hónapokkal korábban, meggyőződésünk szerint alaposan feldolgozva az információt. Ám akkor hiába jelent meg ez a hír még egy sor más orgánumban is, az egészségügyi vezetés nem érezte úgy, hogy reagálnia kellene. Nem kezdeményezte a most hibásnak minősített adat kijavítását.

Mi történhetett? Talán abban bíztak, hogy feledésbe merül a rossz hír, és a járványügyi központ keresztülhúzta a számításokat?

Azt azonban még találgatni sem tudjuk, vajon miben bíznak a miskolci csecsemőhalálok immár valószínűtlenül hosszúra nyúló kivizsgálása ügyében az illetékesek. Mint emlékezetes, nemrégiben nyolc-tíz nap alatt megmagyarázhatatlanul sok csecsemő halt meg a miskolci kórházban. Ennek hírére a miniszterelnök felháborodottan mozgósított államtitkárt, rendőrt, kórházigazgatót, hogy kétsége se legyen senkinek afelől, hogy megvédik-e az egészségügyiek bűneitől a magyar embereket. Arra azonban a mai napig nem kaptunk értékelhető választ, hogy az ezerszer hátrányos helyzetű régió e koraszülöttmentő centrumának veszteségszámai valóban annyira kirínak-e a szakmai mezőnyből, hogy ez ilyen rapid reakciót indokolt.

A tárcától – melynek államtitkára nemrég azzal indokolta a reformjait, hogy az emberek majd láthatják az adatokat, megtudhatják, melyik kórházban milyen minőségben dolgoznak, és aszerint dönthetik el, hol kérik a kezelést –, azóta sem lehet kapni összehasonlításra alkalmas adatot. Így nem lehet megítélni, hogy például a kárhoztatott Miskolc eredményei rosszabbak-e bármivel is, mint Debrecen, Szombathely vagy Budapest teljesítménye. Az, hogy a vizsgálat immár több mint egy hónapja húzódik, arra vall, hogy olyan nagyon nyilvánvaló baj csak nem lehetett a borsodi megyeszékhelyen. A visszatartott számok esetleg már az első pillanatban is igazolhatták volna, hogy nagyobb óvatossággal kellett volna nekiugrani a koraszülöttcentrumnak.

De így legalább nem is kell utóbb átírni a számokat.