A mentőautó szirénázva száguldott a felcsúti dombok között, majd bekanyarodott az organikus építészet legújabb hazai remeke, a posztumusz Makovecz-aréna elé. A politikus, akihez combnyaktörés miatt riasztották a mentőket, megtörölte verítékes homlokát. Kinézett az ablakon: ahogy a reflektorfény megcsillant a vadonatúj lelátók korlátain, fájdalomtól eltorzult ábrázata kisimult. „Jó helyen vagyok, jó kezekben” – gondolta, és végre elengedte magát: az utolsó, amit a tudata még felfogott, az érdeklődve fölé hajoló focisták és gyúrók arca volt.

Elképzelt történetünk valóságos helyszíne Magyarország, virtuális főszereplője pedig Harrach Péter, a kereszténydemokrata párt parlamenti frakciójának vezetője, az a politikus, aki szerint teljesen rendjén való, hogy a Magyar Országgyűlés a Pető Intézet fenntartása helyett inkább a focira költ, hiszen „a stadion is egészségügyi intézmény”. Ez a jóember – akinek a keresztényi könyörületesség jegyében azt kívánjuk: sose kelljen kipróbálnia, hogy mennyit tud tenni az egészségéért egy futballpálya, és még csak azt sem, hogy egy hozzátartozóját, ha mondjuk nyitott gerinccel születik, a kormány a Pető helyett egy futballklubba irányítsa rehabilitálódni – sajnos nem a magánvéleményét mondta: konkrétan a fideszesek négyötöde és a KDNP-sek több mint kilencven százaléka szavazott úgy a minap az Országgyűlésben, hogy az adófizetők pénze jobb helyen van Orbán stadionprojektjeiben, mint a világraszóló eredményeket felmutató, de anyagilag ellehetetlenült terápiás központ kasszájában.

Jézus a maga egyszerű, ókori módján még azzal intézte el az inaszakadtat, hogy „kelj fel, és járj!”. Kétezer év alatt rengeteget fejlődött az orvostudomány és a humánum, a nemzeti ügyek kormánya ezért teljes joggal mondja: „Kelj fel, és eredj a labda után!”

Hamarosan talán az alaptörvénybe is bekerül a Harrach-féle egészségügyi reformtétel – végül is kétharmad van –, pedig lehetséges, hogy nem is ő találta ki: mostanában úgy tűnik, hogy a boldog emlékű Lipótról is (amelyet még medgyessygyurcsánybajnai számolt fel) a fociba küldték az ápoltakat gyógyulni – vagy a Házba, ami nálunk újabban egyre megy. Alighanem így eshetett, hogy valaki, aki a krisztusi tanítás összes alapelvét képes nyilvánosan megtagadni azért, hogy hézagmentesen illeszkedhessen a grundfoci-bonyolultságú miniszterelnöki világképhez – és akkor nagyon emelkedetten fogalmaztunk a besimulás vonatkozásában –, a kereszténydemokrácia képviseletében tartózkodhat az Országház falai között, és a nyilvánosság összes fórumait igénybe véve oktathat (ki) másokat sportról, erkölcsről, etikáról, emberi értékekről.

Tényleg, ezer szerencse, hogy – Orbán szavaival – „keresztény gyökerű, nemzeti” kormányunk van. Rossz belegondolni, mik történhetnének itt, ha a pogány hazátlanok kormányoznának.