Hét év azért elég hosszú idő volna ahhoz, hogy egy politikusi felszólamlás elenyésszen. A zárt körben elmondott őszödi beszéd ma mégis virulensebb, mint valaha. Hét éve, hogy máig tisztázatlan kiszivárogtatás után nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc beszéde, aztán másnap, 2006. szeptember 18-án „felháborodott tüntetők” felgyújtották a tévé székházát, a rákövetkező napokban, majd október 23-án pedig újra szétverték Budapest belvárosát, ótvar kempinget csináltak a Kossuth térből. Ennyi volt a 2010-es Fidesz-győzelem utáni jobboldali parlamentáris puccs békés előadásának véres főpróbája.

Lehet mondani, hogy a szétcsűrt-csavart őszödi beszéd azért él még ma is, mert a Fidesz életben tartja. Mert Orbán Viktor saját mentális tükörképének, Gyurcsány Ferencnek, s vele az egész baloldalnak a kollektív karaktergyilkosságára használta és használja. Ám az „őszödi játszmát” nem a Fidesz nyerte meg, hanem – oldalán a liberálisokkal – a szocialista párt veszítette el, Orbán ezért használhatta és használhatja ma is. Az MSZP nem tudott (és a mostani kampányban ismét felerősödő populista, osztályharcos hangokat figyelve ma sem tud) mit kezdeni Gyurcsány keresetlen mondataival, még kevésbé a nyers szavak mögötti mondanivalóval. Az ország baloldali-liberális politikai modernizációjának elszántságával, amely nem viseli el a „kampányban szavalunk” hazugságait, hogy aztán a megnyert hatalomban szembesülnie kelljen a „kormányzati próza” magyarázkodásaival.

Gyurcsánynak foghíjas kormányzása miatt frakciója, s a közvélemény támogatásának híján 2009-ben mennie kellett. A szocialisták fogcsikorgatva beálltak a kényszerkormányfő, Bajnai Gordon mögé, s rá egy évre az egész baloldallal együtt nagyon nagy árat fizettek a kiszivárogtatott, megtagadott, elpraktikázott Őszödért.

Nagyobbat csak a nemzet fizetett, amely a baloldali-liberális modernizáció helyett kapott egy „új” jobboldali identitást. Az Őszödön leleplezett szocialista hazugságnál sokkal komorabb hazugságot. Orbán Viktor jobboldali országlását és országát, ahol férfias küzdelemben megszabadultunk a túlzottdeficit-eljárás alól, az IMF szorításából, ahol soha nem álltunk még ilyen biztos lábakon, ahol a magyar emberek egységesek és összetartóak, ahol megvédték a nyugdíjasokat, s tovább ütik a multikat, a bankokat, ahol csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, ahol emelik a béreket, ahol éppen növekedési fordulat jön. Ahol nem tengődünk.

A megtépázott, „kétszázalékos” Gyurcsány azt mondja – nem is mondhat mást –, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció, Őszöd pártja, amely nem ismer kompromisszumot. Bajnai – aki nézeteiben sokkal közelebb áll a DK-hoz, mint a friss szövetséges MSZP-hez – erőtlenül őrlődik a hintapolitikában. A szocialisták – mi mást tehetnének a választás küszöbén? – kapaszkodnak abba, amijük van, s megtagadják az őket megtagadó, megosztó volt elnöküket. De ki fog itt legközelebb „őszödi beszédet” mondani?