Az új jogszabály tervezete sajnos hűen követi a jelenlegi kormányzat filozófiáját a közhatalom és az üzleti szempontok ötvözéséről. Az első beszámolók egyebek mellett kiemelték, hogy az elítélteknek kötelezően hozzá kell járulniuk az „ellátásuk” költségeihez, valamint olyan elemekről számoltak be (konditerem), mintha a hazai börtönök valami jóléti intézmények lennének.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a hazai büntetés-végrehajtás körülményei – a raboknál néha nem sokkal jobb helyzetben lévő büntetés-végrehajtási személyi állomány hozzáállása ellenére is – inkább emlékeztetnek fizikai-pszichikai megsemmisítő táborokéra, mint az egyesek által emlegetett „wellnesshotelekre”. A másik probléma, hogy a hazánkban divatossá váló „unortodox” közgazdaságtan szintén megjelenik a törvénytervezetben a totalitariánus rendszerek kedvelt foglalkoztatáspolitikai megoldásának, a kényszermunkának a formájában.

A harmadik érdekesség, hogy a jelek szerint megkezdték a felkészülést a köztörvényes elítéltek mellett a politikai okból érintett ügyek szereplőinek kezelésére. Ami a wellnesst illeti, a börtönök túlzsúfoltak, ami azt jelenti, hogy gyakran az egy főre eső 3-4 négyzetméter jogszabályilag garantált szabad területet sem tudják a raboknak biztosítani. Fürödni a férfiaknak hetente általában egyszer, a nőknek kétszer lehet. Az élelmezésről csak annyit, hogy a legjobb fogyókúrás terápiát a börtönökben találhatjuk, de aki a látása romlására vágyik, azoknak is ajánlhatom a zárkák fényviszonyait.

Az unortodox vagy másképpen rablógazdálkodásos közgazdaságtan jegyében az elítélteket egyfajta gazdasági erőforrásként, XXI. századi rabszolgatömegként kezeli a tervezet. A jelek szerint elkerülte a jogszabályalkotók figyelmét, hogy egyrészt jogállamban nincs kettős büntetés, azaz a legsúlyosabb büntetésen kívül nincs az államnak joga a végrehajtás során újabb büntetést – kényszermunkát [135. § (1) bek. c) és h)] – alkalmazni. Bizonyos munkavégzési kötelezettséget a korábbi BV törvényerejű rendelet is tartalmazott, de most kimondottan gazdasági erőforrásként kezelnék az elítélteket.

Összekeveredik a büntetés időtartama alatti, több szempontból is előnyös munkavégzés lehetősége a kényszermunkával. Ez utóbbi mellesleg az ENSZ Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának” 8. cikk 3. bekezdésének a) pontjába is ütközik. A politikai elítéltek fogadására való felkészülésre utalhat, hogy az elítéltek irodalmi munkásságát is nemzetbiztonsági ellenőrzésnek, illetve publikálását korlátozásnak kívánják alávetni (126. §), ugyanis nem a darabolós gyilkosokra, hanem inkább politikai okokból lecsukottakra volt jellemző, hogy hóhérjaik ellen tollal is harcoljanak.

Amint említettem, a börtönön belüli kényszermunka felveti az ENSZ-egyezménybe való ütközés kérdését, de lehet, hogy az emberi jogi kérdésekben lassan példaképünknek számító Észak-Koreának példáját követve esetleg az ENSZ-szel is hadban kell majd állnunk.

A szerző jogász, az ún. Sukoró-per egyik vádlottja

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.