Megyesi Gusztáv: Nem kirívóan sértő
„Izabella őrvezető negyvenhat éves volt és igen ráncos, de alt hangja ijesztőbben visszhangzott egy kiszolgált őrmester orgánumánál, és első napon egy kötekedő bakát úgy vágott szájon, hogy az illetőnek meglazult a fogsora.”
E klasszikus sorok Illés államtitkár parlamentben elmondott, előre hozott nőnapi köszöntője okán kerültek ide, az államtitkár olyan vehemenciával mutatta ki a fordított arányt Szél Bernadett képviselő szépsége és szellemi képességei között, hogy a rejtői idézetben a kötekedő bakát mindjárt az államtitkárral helyettesítette az ember. Azzal a megjegyzéssel persze, hogy Szél Bernadett tíz év múlva sem lesz ráncos, sem őrmesterszerű lény, ám ettől függetlenül visszakézből olyat fog bemosni kötekedő államtitkároknak vagy bárkinek hasonló esetben, ahogyan az a rejtői jelenetekben a minimum.
Nem lehet másképp. Hol van az tudniillik megírva, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében a nőnek egész életében egy diplomata hidegvérével, eleganciájával és megértésével kell elviselnie baromarcú férfiak agresszióit, plusz végeláthatatlan vitákba bocsátkoznia annak tárgyában, miért nem jó az egy nőnek, ami nem jó neki. Semmi értelme se vitának, se szörnyülködésnek. Föl kell menni a videomegosztóra, és megnézni, hogyan reagált a parlamenti folyosón Orbán Viktor miniszterelnök az egyik hírportál újságírónőjének az államtitkár viselkedését firtató kérdésére.
Illés Zoltán nem nőtt fel a baloldalhoz, még erősödnie kell – mondta tréfásan, ám nem ez az érdekes, hanem ami utána történt. Belépett a liftbe. De nem ám úgy, ahogyan azt magunkfajta ortodox alattvaló teszi, hogy megvárja, míg megáll a lift, kinyílik az ajtó, és akkor beszáll. Hanem megáll a lift, de nem nyílik az ajtó, Orbán erre odalép, két karjával szétfeszíti az ajtót, úgy lép be a kísérőivel, akik borjúmód csodálkoznak az új technikán; jövő héten nyilván már le is vizsgáznak belőle.
Ha egy ország élén olyan ember áll, aki egy hatszemélyes felvonót is az ellenségének tekint, ebből kifolyólag le akarja győzni, sőt jól megalázni, mint valami seggen csúszó bankárt, akkor ott ne tessék se Szél Bernadettnek, se Kálmán Olgának, se Szelényi Zsuzsának, se senki másnak Illés államtitkárt és társait elemezgetni, hanem Kanizsai Dorottya, az egri nők, Vöröskarom és Kalóz Pepi hazájában tessék jól odacsapni.
Nincs más út, mert ezek nem értenek más beszédet, ráadásul csak falkában ilyen erősek, egyenként mérhetetlenül gyávák és bunkók. De annyira, hogy Kövér doktor környezete még ma sem érti, hogy a házelnököt mi vette rá arra az áldott jó szívén kívül, hogy ha kirívónak nem is, de sértőnek nevezze Szél képviselőnő megalázását, amikor hasonló esetekben borotválkozótükröt szokott ajánlani a képviselőnőknek, vagy egyszerűen kifizetteti velük az államadósságot. Két évvel ezelőtt még azt írta Vásárhelyi Mária örökös célpont: „Számomra és minden demokrata számára Szalai Annamária és Morvai Krisztina emberi méltósága éppen olyan fontos, mint a sajátunk, és miközben közéleti tevékenységük minden kritikát megérdemel, mindez nem érintheti privát szférájukat, emberi méltóságukat.”
Mára viszont az ember helyénvalóbbnak érez egy másik idézetet: „A tábor közepén, porosan, sapka nélkül, lihegve megjelent Izabella őrvezető, és a hóna alatt egy eszméletlen alakot hozott, aki nyomokban még Goghurra emlékeztetett. Középre dobta. – A gazember!” Ha jól értem, akkor a szóban forgó úriembert igen kellemetlen következményekkel járó sértés érte, ami azonban semmi esetre sem nevezhető kirívónak.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
