A kritikára, vitára, ha kell, küzdelemre szerveződött Hálózat a Tanszabadságért a válaszlépéseket tervezi a vakáció leple alatt tetőződő folyamatokra, mozgalmas őszre készül. Az sem lebecsülendő teljesítmény, hogy a tavaszon tárgyalóasztalhoz ültette a kormányváltásra készülő demokratikus politikai erőket, áttekintést generált a konszenzus felé tartó vagy éppen tovább vitatandó kérdésekről.

A HAT műhelyében jelenleg a közös akarattal fogalmazandó kommüniké készítése folyik. A konstruktív párbeszédre, programalkotásra szövetkezett Agóra – Közoktatási Kerekasztal is tervei szerint teljesíti programját.

A tematikus műhelymunkák nyomán készülő részletes oktatási programtervezet mint nyilvános vitaanyag ősszel megjelenik. (Előrebocsátom, a most következő összegzés nem a szervezetek hivatalos, egyeztetett álláspontja, egy „innovációban megőszült” hivatásos elemzése, úgymond „írói munkásságom” része. Köszönöm ugyanakkor kollégáim, harcostársaim kiegészítéseit, véleményét.)

I. Kritika

1. A jelenlegi kormányzat az oktatási rendszer hatékonysága legfőbb eszközeként a központi irányítást és központból dirigált felügyeletet jelölte meg. Ennek érdekében létrehozta az egyetlen állami megaszervezetet, a KLIK-et. Az európai és a hazai oktatásügyről szóló elemzések szerint ez éppenséggel a legalkalmatlanabb eszköz: az alkalmazkodóképességet vonja ki a rendszerből.

2. A működési zavarok orvoslására a közoktatás szereplőinek biztosított jogok korlátozását kínálja. Az európai és a hazai oktatásügyről szóló elemzések szerint ez éppenséggel a működési zavarok fokozódásához vezet, a nem bevont, rosszul motivált szereplők kiszámíthatatlan reakcióit idézi elő.

3. A közoktatási rendszer számára felkínált műveltségkép homogenizálása és ideológiai indíttatású archaizálása veszélyezteti az oktatásból kikerülők alkalmasságát a közéletben, a gazdaság, sőt a család világában is. Ráadásul e műveltségképet a társadalom különböző szereplőinek különböző mértékben adagolja, ezzel kockáztatja a társadalom integráltságát, a „nemzeti együttműködést”, jelentős társadalmi csoportokat szigetel el egymástól, illetve az egyetemes európai és nemzeti kultúrától.

4. A közoktatásra, szakképzésre, felnőttoktatásra, felsőoktatásra fordítható erőforrások jelentős elvonása, bérvisszatartások árán próbál a költségvetésben megtakarításokat elérni, a forráskivonásokkal a jövő elől szívja el a levegőt.

II. A demokratikus alternatíva kidolgozására és érvényesítésére készülő szakmai és politikai erők, mozgalmak, szervezetek terveiben konszenzushoz közeli elképzelések.

1. A tudástársadalom vagy más néven információs társadalom viszonyai közepette a társadalomnak, egyénnek is több tudásra van szüksége az oktatás minden szintjén. Az idejét és kiterjedtségét illetően is szélesedő iskolázás a megoldás. Állami garancia a korai kezdet támogatására és a teljes középfokú végzettséghez (érettségihez) vagy piacképes pályakészültséghez vezető útig.

2. Az oktatásban közvetített tudás tartalmára – és közvetítési kultúrájára – az adaptivitás (differen ciálás), illetve a kompetencia-központúság (a megszerzett tudás társadalmi normáink közt való alkalmazásának képessége) jellemző.

3. A méltányosság elvének érvényesítése, ami azt jelenti, hogy az egyén képzéséhez, nevelkedéséhez önmaga és családja teherviselési és öngondoskodási képességeinek összefüggésében jut közösségi támogatáshoz. E keretek közt érvényesülnek a tanulóknak és továbbtanulóknak juttatott kedvezményeinek.

4. A társadalom elemi integráltságának a műveltség eszközrendszerével való megőrzése nemzeti érdek. A gazdasági, szociális, etnikai eredetű szegregáció minden megnyilvánulásával szemben állami garanciák állítandók. Ezen elv elfogadására meg kell nyerni a társadalom egészének bizalmát.

5. A fenti célok érdekében érvényesítendők a többszektorú tulajdonlás lehetőségei a nevelés-oktatás intézményei felett. Ebbe beleértünk olyan intézményközi, közösségi együttműködéseket, melyek intézményi integrációt eredményeznek az optimális működéshez hatékony, egyben gazdaságos (szervezeten belüli differenciálást lehetővé tévő) tanulói-tanári létszámot és infrastrukturális méreteket.

6. Autonómia és demokratikus szellemiség érvényesül. Ez az iskolázásban, nevelésben-oktatásban érintett partnerek rendezett együttműködését jelenti, melynek során maradéktalanul érvényesülnek a szereplők elemi (gyermeki, emberi stb.) jogai, jogérvényesítésük csatornái.

7. A működés minőségbiztosításában a (demokratikus) állam előtti felelősséggel felruházott támogató-értékelő-ellenőrző-fejlesztő szolgáltatások és az önértékelés egymást erősítő megoldásai jutnak szerephez.

8. A jól (és folyamatosan) továbbképzett pedagógus és az óvodai-iskolai-kollégiumi alkalmazottak optimális munkaterheit és a minőségi munkavégzést támogató bérezés, belátható jövőképek garanciáit teremti meg a demokratikus állam.

9. A nevelés-oktatás hatékonyságát helyi innovációk serkentése és támogatása biztosítja, ehhez az oktatási-nevelési intézmények feladatteljesítését segítő-támogató állami, nonprofit és forprofit szervezetek, intézmények nyújtanak hozzáférhető, egyben minőségbiztosított segítséget.

10. A nevelési-oktatási intézmények társadalmi egyetértéssel meghatározott feladataihoz az állam garantálja a működtetés kereteit, egyben olyan ösztönző rendszereket érvényesít, melyek – nem a hátrányos helyzetűek kárára – a helyi gazdaság szereplőinek támogatását is lehetővé teszi. Mindez országos méretekben a feltételrendszerben a jelenleginél nagyobb költségvetési ráfordítást jelent – a helyreállítási és romeltakarítási időszakban mindenképpen.

A szerző egyetemi docens

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.