Egyre magasabb a minimálbérnél is kevesebbet keresők száma.

A munkaerő-felmérés adataival szemben a legalább ötfős szervezeteknél alkalmazásban állók száma hosszú ideje negatív trendet mutat (némi javulást csak a közfoglalkoztatottak számának növekedése hozott idén áprilisban). Hogy mégis nő a foglalkoztatás a munkaerő-felmérés szerint, az csak azzal magyarázható, hogy egyre több ember dolgozik a munkaerőpiac kevésbé stabil szegmenseiben, egyre többen élnek egyszeri, eseti vagy alkalmi – esetleg fekete – munkákból. Nő a határozott idejű foglalkoztatottak és a részmunkaidősök aránya. 2008 első negyedévében még csak 167 ezren tartoztak ez utóbbiak körébe, idén 94 ezerrel többen, ami 50 százalékos növekedés. Ezzel párhuzamosan 121 ezer fővel csökkent a teljes munkaidős foglalkoztatás. Mindez nem azt jelenti, hogy rugalmasabbá vált volna a munkaerőpiac, hanem hogy munkájuk megtartásának vágya egyre többeket kényszerít arra, hogy teljes állásról részmunkaidősre váltsanak.

A munka nélkül levők egyre hosszabb ideig ragadnak ebbe a helyzetbe, és egyre kisebb hányaduk jut bármiféle ellátáshoz. A munkanélküliek körén belüli pedig 40 százalék fölötti aránnyal majdnem ötéves csúcsára emelkedett a tartósan állástalanok aránya. Azon regisztrált munkanélküliek száma, akik se álláskeresési, se szociális ellátásban nem részesülnek, ugyancsak egyre magasabbra szökik: mára a munkanélküliek fele ellátatlan.

A kormány két foglalkoztatáspolitikai „csodafegyvere” a munkahelyvédelmi akcióterv és a közfoglalkoztatás lenne. Egyik sem működik megfelelően. Egy stagnáló gazdaságban hiába csökkentik a munkaerő költségeit, ha nincs kereslet, nincsenek beruházások, nincs munkaerőigény. A rosszul időzített és rosszul célzott „sikersztori” így nem lehet hatékony módja a munkahelyteremtésnek: az akcióterv nem fog létrehozni több százezer újmunkahelyet, és a munkahelyek megtartásához való hozzájárulásának sikere is szerény. Czomba Sándor államtitkár kijelentése arról árulkodik, hogy szerinte is ideje véget vetni a „csodafegyverek” időszakának: „A gazdaság stagnálása mellett a foglalkoztatáspolitikai rendszerünk lassan ki fog merülni. Ha nincs gazdasági élénkítés, a foglalkoztatottságot nem lehet növelni.”

Nem csak a munkahelyvédelmi akcióterv zsákutca. Ebben a formában a közmunkaprogramokra fordított százmilliárdok is ablakon kidobott pénznek tekinthetők. A kormány állításaival szemben jellemzően nem átmenetet jelentenek a munkaerőpiacra, hanem csapdát. Egy közmunkaprogram fő sikerkritériuma nem az, hogy hány ember tud bekerülni a rendszerbe, hanem hogy hány talál vissza általa a munkaerőpiacra. Ez a ráta jelenleg néhány százalékos, ami a közpénzfelhasználás kis hatékonyságát jelenti.

A közmunka csökkenti a munkakeresési hajlandóságot, azaz azt mondhatjuk, hogy e formában a kormány rendkívül drága és kis hatékonyságú segélyezési rendszert működtet.

A jelenlegi eszközrendszer láthatóan nem alkalmas a foglalkoztatás rövid távú fellendítésére. Hosszabb távon pedig a stagnáló gazdaság és a beruházások hiánya akadályozza a foglalkoztatás növelését. A beruházási ráta Magyarországon 2001 óta csökken, 2007 óta zuhan, és a jelenlegi kormánynak sem sikerült megállítania, sőt.

Beruházások nélkül nincsenek új munkahelyek, a jelenlegi ráta pedig már az állomány pótlását sem fedezi, ami a meglévő munkahelyeket is veszélybe sodorja. S nincs ez másképp a fizikainál talán még fontosabb humán beruházások területén sem: az oktatásból, az egészségügyből, a környezetvédelemből, sőt a kultúrából való forráskivonás is beruházás csökkentés, amiért a hosszú távú fejlődésünk elmaradásával fogunk fizetni.

Magyarország a válság előtti szocialista kormányok idején sem fektetett be eleget a jövőbe. A beruházási ráta alacsonyabb volt a régiós versenytársakénál, sok beruházás értelmetlen projektekre ment: emlékszünk a pazarló és felesleges állami fejlesztésekre, völgyhidakra és síkvidéki alagutakra. A megállíthatatlan zuhanásnak fontos tényezőjévé vált a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, ami különösen a hosszútávon megtérülő beruházások megvalósulását akadályozza meg. Egy beruházás megtérülése ugyanis így előre jelezhetetlen.

Ha azt is számításba vesszük, hogy a 2012. évi 4200 milliárdnyi beruházás negyede az EU-s fejlesztési alapoktól származott, a helyzet még kedvezőtlenebb. A hétéves EU-s költségvetési ciklus végével ugyanis az ebből a forrásból származó beruházások 2014-ben visszaesnek.

A magas beruházási ráta önmagában nem okoz gyorsabb fejlődést, ám alacsony szintje biztosan gátolja azt. Ezért alapvető cél e ráta növelése: nem mindegy azonban, mibe fektetünk be, hova tesszük az állami és EU-s beruházások súlypontját, és mire ösztönözzük a gazdaság szereplőit.

A mostani válság lehetőség arra, hogy ne a régi pályát kövessük, hanem a jövő iparágaiba fektessünk be. Olyan gazdasági ágazatokba, amelyek sok embert foglalkoztatnak, kevéssé energiaintenzívek, és alkalmasak arra, hogy egy tisztább és „okosabb” gazdaság meghatározó elemei legyenek. Ilyen az energiatakarékosság, a megújulóenergia-termelés, a helyi gazdaságfejlesztés, a fenntartható vízgazdálkodás, a hulladékgazdálkodás, azaz a zöldszektorokba való beruházás, amely tartós, válságálló munkahelyeket teremthet. Politikai döntést igényel, hogy elinduljunk ezen az úton; ennek hiányában marad a kiszolgáltatottság az egyén és az ország számára is.

* A szerző a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja, az LMP társelnöke.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.