Lázár János nem is oly rég még a mindenkit rablánchoz kötő eladósodás elleni küzdelem bízvást unortodoxnak tekinthető módszerével operált: rettenetesen eladósította az általa irányított várost. Az, aki esetleg nem ezt tartja az adósság elleni küzdelem leghatékonyabb módszerének, valószínűleg még nem ismerte föl a nemzeti együttműködés rendszerének sajátos alaptételeit.

Kiváltképpen azt, hogy ott kell rúgni a bankokba, ahol csak lehet. Na ugye! Így már sokkal logikusabbnak látszik Hódmezővásárhely egykori polgármesterének merész lépése, aki több mint húszmilliárd forinttal eladósította a városát, amit viszont a kormánya most már teljes egészében átvállal tőle, a bankok meg izzadjanak a pénzükért, mostanában az állam ugyanis nem tűnik a legstabilabb üzleti partnernek. Lázár tétele tehát: majd az állam fizet.

Tételezzük föl, hogy tényleg fizet. Akkor az a helyzet, hogy a Fidesz által vezetett városok az ellenzék akkori vezére, Orbán Viktor felhívására óriási adósságokba verték magukat, de ezt a döntésüket nem az őket megválasztó helyiekkel fizettetik meg, hanem az ország valamennyi lakosával. Mi pedig nyilvánvalóan csak köszönettel tartozhatunk szabadságharcunk e nagyszerű vívmányáért. Ám mi van akkor, ha valaki odaállna az állam részéről és azt mondaná, hogy fizetünk, persze, mi mást tehetnénk, de tessék mondani, Lázár úr, hol ez az irtózatos mennyiségű pénz? És hol van a többi fideszes városé? Valóban, fejlődött például Hódmezővásárhely több mint húszmilliárdnyit az elmúlt években?

Ugyanis nem fejlődött. Mint ahogy nem fejlődött Pécs, Debrecen, Kaposvár se. De a pénz nem veszett el, csak átalakult, még ha nem is a településen. Ott van mindenütt: a jobboldali médiabirodalomban, a Fidesz értelmiségi holdudvarában, a Századvégben, a Nézőpontban vagy például Habony Árpád terepjáróiban. Balatonőszöd következménye ugyanis nem csak a baloldali–liberális oldal erkölcsi válsága lett. A felvétel jól időzített nyilvánosságra hozása elsöprő sikert hozott a jobboldalnak az önkormányzati választásokon, ami nemcsak a politikai túlélés esélyét hozta meg Orbán Viktornak, hanem annak lehetőségét is, hogy föltöltsék a már szikkadó anyagi bázist. Ezért kellett ész nélkül eladósítani a városokat. Tudták, hogy nyerni kell, és hogy csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon. Nyertek. Nagyon. Kormányon pedig Orbán Viktor eltünteti az adósságot, és menlevelet ad hű polgármestereinek a hűtlen kezelés lebegő vádja alól.

Így történhet meg, hogy ebben az országban lassan már semmiért sem kell fizetni. Ebben bízhatnak az érintett polgármesterek, és ezért nevezheti a miniszterelnök „igazi kommunista hazugságnak”, amikor arról kérdezik, kifizeti-e a lánya esküvője miatti állami kátyúzás költségeit.

Nem fizeti. Naná, hogy nem. És csak reménykedni lehet abban, hogy vannak a nemzeti együttműködés rendszerén túli, nagyon is konzervatív igazságok is. Az egyik az, hogy előbb-utóbb mindenért fizetni kell.