Az MSZP és az Együtt–PM kész helyzetet teremtett a demokratikus oldal választási felkészülésében. Nyilván ez is volt a célja: ha már bipoláris – Fidesz-MSZP, jobboldal-baloldal, „kettő a zászló, kettő a tábor” –, nem lehet a pártrendszer, legyen két és fél pólusú. Ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy a most szerződő felek elárulták korábbi ígéretüket, hiszen a nyitás, befogadás stratégiáját hirdették meg jó ideje. Az igazi gond az, hogy elvi és erre épülő gyakorlati értelemben is szűkül a demokraták szavazótábora.

Bajnai Gordon azt hangoztatta tavaly októberi színre lépésekor, hogy „reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását” kívánja megteremteni. Ehhez képest nem találunk például egyetlen magát büszkén konzervatívnak vallót sem vezetői sorában, és semmi bizonyíték nincs arra, hogy a még 2010-ben is a Fideszre szavazók közül akár egyetlen szimpatizánst is sikerült volna megszólítania. Mindez nem meglepő, hiszen a párttal nem rendelkező, a Fidesztől távol álló konzervatívok számára visszatetsző az, hogy Orbánék államosítási törekvéseit (legutóbb éppen a Dunaferr ügyében) az Együtt–PM egyik vezetője elsőként üdvözölte lelkesen, s Bajnai munkatársai gyakran tesznek a kapitalizmust, a szabályozott, de szabad versenyt mindenki másnál vehemensebben bíráló kijelentéseket. Sok polgárnak az sem szimpatikus, hogy Bajnaiék rendre átveszik a Fidesz érveit az előző kormányzati ciklus és vezetőinek bírálatakor. Márpedig Bajnai Gyurcsánynak és az MSZP-nek köszönheti politikai karrierjének elindulását, nem mondott le Őszöd vagy 2006 ősze kapcsán vagy azért, mert nem tudta megakadályozni az egyre masszívabbá váló oligarchikus rendszert, és – egyébként helyesen – megkötötte a kormánypárttal a szükséges alkukat annak érdekében, hogy kormányfőként kitölthesse szűkre szabott, de fontos mandátumát.

A Fideszben a bolsevik magatartás megtestesülését látó, hozzám hasonló szabadelvű konzervatívok (és liberálisok) nincsenek túl sokan a mai magyar társadalomban. De elegen lehetnek ahhoz, hogy egy egyfordulós választási rendszerben jó pár tízezer, akár egy-két százezer szavazattal segítsék a demokraták győzelmét; márpedig 2014-ben minden egyes szavazat számít majd. Ezek az emberek tudatosan voksolnak. Elutasítják a magántulajdon, a tőke, a versenyellenes intézkedéseket, a kapitalizmus vadhajtásait kiváló, átlátható szabályozással kívánják lenyesegetni, nem a kapitalizmus en bloc elutasításával. Mi – ma biztosan – nem tudunk hatékonyan működő saját pártot létrehozni, ahogyan a liberálisok mégoly szimpatikus törekvései sem látszanak szabad szemmel. Ezért hajlandóak lennénk a létező baloldal által dominált demokratikus együttműködésre szavazni, amennyiben az a valódi változás igényével és ígéretével lép fel. Mert aki elutasítja Orbánék értékeit és politikáját, az definíciószerűen a magántulajdon többségére épülő, kapitalista, feltétel nélkül euroatlanti elkötelezettségű, az egyéneknek és a kisközösségeknek a jelenleginél jóval nagyobb mozgásteret biztosító, liberális demokráciát akar. És ezt meg is kell jelenítenie szövetség alkotásában.

Természetes, hogy a nagyobb párt nagyobb arányban vesz részt a demokratikus szövetségben. De csak a létező legszélesebb együttműködéssel lehet elérni azt, hogy létrejöhessen az Orbánt leváltó, a demokráciát helyreállító és a hazánkat emelkedő pályára állító, a Fideszen és a Jobbikon kívülieket, demokratákat magában foglaló kis-nagy koalíció. Ezt megértenék a választók is, mert egy ilyen típusú koalíció erőt mutatna, s annak a reményét hordozná, hogy a folyamatos konfliktusra épülő, kirekesztő politikai kultúrát legalább a demokrata oldalon felválthatja a kompromisszumkeresés, együttműködés kultúrája. Éppen ezért lett volna értelme nemcsak a közös egyéni képviselőjelölteknek, hanem a közös listának is.

Érthetetlen, hogy kilenc hónappal a választások előtt miért kellett egyszerre megmerevíteni és elmérgesíteni a politikai helyzetet. Miért jó rengeteg szavazót elbizonytalanítani vagy akár elidegeníteni? Hogyan lehet komolyan azt gondolni, hogy a most szerződő felek nem rúgják majd fel megállapodásukat, ha esetleg drasztikusan megváltoznak a közvéleménykutatási adatok? Hogyan lehet elvárni, hogy az egyezségből kihagyott, jelentős támogatottsággal bíró demokraták mosolyogva fogadják, hogy kész tények elé állították őket? Az ezen kérdések által felvetett problémák miatt az MSZP és az Együtt–PM közötti egyezség aligha hozhatja el az óhajtott kormányváltást, ezért pont annyira gránitba vésett, mint az orbáni alaptörvény. Csak sajnos innen már nehéz lesz arcvesztés nélkül, elvhűen elmozdulni. De meg kell próbálni, mert ez a demokraták és az ország érdeke.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Elnézést a sürgetésért, de ideje lenne eldönteni, ki fog vezetni, nemsokára érkezik a győztes befutó!