Néhány napja esténként ismét tüntetők foglalják el a bukaresti utcákat. A verespataki ciántechnológiás aranykitermelés megállítását követelik.

Ugyanott tavaly is tömegtüntetések voltak, de az a csökkentett bérű hivatalnokok forradalma volt – a mostani jól öltözött városi fiataloké. A sajtó egy része hipsztereknek nevezi őket, akik jó dolgukban valami elvont ügyért harcolnak, amivel nincsenek is tisztában. A „hipszterek” néhány ezren vannak: elegen ahhoz, hogy lezárjanak egy sugárutat, de kevesen, hogy a hatalmat fenyegessék. Egyelőre.

A karhatalom szép szóval győzködi őket, hogy tegyék szabaddá az utat. Egyelőre. Elevenen él még a tavalyi brutális csendőrrohamok emléke, amelyek végül a jobboldali hatalom bukásához vezettek. A mostani koalíció nem akar ebbe a hibába esni. Egyelőre tehát az érvek csapnak össze. A miniszterelnök nyilatkozatai pedig első hallásra a legádázabb Verespatak-ellenzőt is képesek leszerelni. Victor Ponta állítja, hogy a törvényhozási procedúra csak alibi.

A kormány nem akar zöld utat adni a kitermelésnek, de mivel a román állam a kilencvenes évek végén elkötelezte magát a Rosia Montana Gold Corporationnek (RMGC), az engedélyek megtagadása hatalmas kártérítést vonna maga után. Ha ellenben a parlament leszavazza a törvénytervezetet, a kabinet moshatja a kezeit. Csakhogy ez a törvénytervezet nem csupán a beruházásról szól. A csomagban a kormány a bányászatra és a tulajdonjogra vonatkozó egész sor jogi szabályozás módosítását javasolta, megkönnyítendő az RMGC dolgát.

Például a vállalat az állam nevében kisajátíthatna magánterületeket. Mi szükség van erre, ha a parlamenti eljárás csak alibi? De Ponta mást is sugall, amikor azt mondja, minden képviselő szabad belátása szerint szavazhat. Tehát a Verespatak-törvény mintegy véletlenül átmehet?! Ez esetben a törvényalkotás nem az elutasításhoz volna alibi, hanem a hatályos szabályok kijátszásához. A képviselők lelkiismereti szabadsága volna az ürügy, hogy Ponta moshassa a kezeit.

És miközben a politikusok „teszik a hülyét”, ahogy Florin Zamfirescu ismert színész-rendező a minap megfogalmazta, Verespatakon áramlik az Aranyosba a savas bányavíz. A céget másfél évtizede üzemeltető RMGC létrehozott ugyan egy kisebb víztisztító állomást, de csak azért, hogy megmutassa: folyhat tiszta víz is, ha akarják. Most éppen nem akarják.

És nem akad egyetlen bátor környezetvédelmi felügyelő vagy törvénybíró sem, aki kötelezné a vállalatot a szennyezés megszüntetésére. Furcsának tűnhet, de sok román már csak Magyarországban bízik. Abban, hogy Budapest az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló nemzetközi egyezménnyel élve meghatározó módon közrejátszik a verespataki aranykitermelés megakadályozásában. Nagyon sok barátot szerezne ezzel odaát. Végre egy kérdés, amelyben románok igénylik Budapest beleszólását.