A demokratikus ellenzék szervezetei sorra jelentkeznek be képviselői helyekért a szocialista pártnál. Mivel az MSZP külön boltolta le együttműködését az Együtt–PM-mel, Bajnaiék akkor is ki akarnak maradni a további üzletkötésekből, ha Fodor Gábor szépen kéri őket az ellenkezőjére, hiszen nekik ott a Párbeszéd, a Szolidaritás és a Milla „kint is, bent is” Juhász Pétere.

No meg a „távolságtartás”. Schmuck Andor, a szépkorúak állhatatos érdekközvetítőjeként teljesíthetetlen vágyakat fogalmaz meg – listaállítása zavaró, de túlélhető. A DK a kemény dió. Elképzelhető, hogy a szocialisták ifjú törökjei a legszívesebben nem egyeznének meg Gyurcsány Ferenccel, de a Demokratikus Koalíció első embere még életében nem volt ennyire rugalmas, mint mostanában. Az MSZP tágabb bázisa pedig alighanem nehezményezne egy szakítást, aminek, bár igyekeznek elvi különbségekre fogni, legfőbb oka Gyurcsány listán való szerepeltetése lenne.

Nyilván nem lesz második, de hányadik az elfogadható a felek számára? Szereplési vágya – és tehetsége –, spontán akciói mekkora árnyékot vethetnek társaira? Bajnai Gordon is szeretné elkerülni a DK-vezér társaságát, még akkor is, ha mondhatja: nem ő bútorozott össze vele. A választási matematikusoknak minden bizonnyal igazuk van abban, hogy a volt kormányfővel szemben még mindig akkora az ellenszenv, hogy azt nem semlegesíti néhány tornateremnyi vonzerő – Gyurcsány többet vihet, mint hozhat.

De az adatokból azt nem látni, hogy Gyurcsány teljes kiiktatása esetén hányan rohannának fejvesztve bizalmukról biztosítani a maradó két párt külön listás összefogását. Az egyezséggel viszont az MSZP inkább nyerne, az Együtt–PM pedig magyarázkodásba kezdhetne, mert (ha áttételesen is) egy gyékényen árulnak az „elmúltnyolcév” fő bűnbakjával. A DK önálló indulása ugyanakkor könnyen fordított Dugovics Titusz-i tetté válhat, ami megrengetné a baloldali szavazók lelkivilágát.

Az sem véletlen, hogy Bajnai Gordon a lágy elhatárolódástól eljutott a Gyurcsánnyal szembeni kérlelhetetlen elutasításig, hiszen szövetségének lételeme az a bizonyos távolságtartás, azok megnyerése, akik bár utálják az Orbán-kurzust, nem kérnek a régiből sem – keserű pirulából elég nekik az MSZP.

Csakhogy fel kell ismerni, hogy a konzervatív közép felé sehogyan sem nyílik tágra az a bizonyos Bajnai-kapu. (Még a rejtőzködőkkel kalkulálva sem.) Az eredeti elképzelésnek ártott az LMP szövetségtől való távolmaradása, de sok más tényező is, például az a most összeálló pártképlet, amelynek mindenki csak a tetszetős oldalát látta, kényszereit kevésbé. A választási komputerek is megbízhatatlanok, különösen ha a politikusok állandóan a változó eredményekhez igazítják szavaikat, egymástól mért távolságukat centizik, nem győznek a másiktól elhatárolódni.

A Fidesz minden vágya, hogy ez adjon fazont a „nagy összefogásnak”. Így is, úgy is össze lesz itt mosva mindenki, s ha ennek tagadása emészti fel az erőt, kinek-kinek a saját jogán megszerezhető szavazatai kerülnek veszélybe. Mert tényleg létező faktor a Gyurcsány-utálat, szorosan emögött azonban ott van az MSZP-averzió, és bőven akad, aki Bajnait nem kedveli.

A kormánnyal elégedetlenek tábora ezért is vegyes. Fölösleges mimikrit játszani, mert aki közülük egyáltalán meggyőzhető, sejti már, hogy úgy választ majd külön utakat, hogy azok a végén összeérnek. Az MSZP keményen balra fog politizálni, a DK és az Együtt mutathat fel „nyugatos”, egyszerre szociális és piackonform alternatívákat. Ideje volna tehát arra koncentrálni, hogy ezek a külön utak érzékelhetővé váljanak, de úgy, hogy győzelem esetén képesek legyenek megint összeérni. Iszonyú nehéz, de ha sikerül, az már-már korszakváltás.

Gyurcsány Ferenc a DK szeptember 1-jei tüntetésén