Ennyire beszari módon, bátortalanul zsidózni hosszú ideje nem hallottunk közéleti potentátot, holott 2013 nyarának a végére a magyar társadalom már joggal várja el az egyenes beszédet, hogy ha egy főpolgármestert kritizálnak, ráadásul még idézgetnek is neki a Bibliából, akkor határozottan, ám udvariasan jelentse ki az illetőkről, hogy zsidók, tehát ne ugassanak. Amiből nem következik, hogy a főpolgármester antiszemita; nyilván a munkaköri leírásában van benne a zsidózás.

A főpolgármestert van szerencsém ismerni, Óbudán még ugyanabban a kocsmában is előfordultunk, s mondhatom, hogy a legsúlyosabb jókedvében vagy búbánat terhe alatt sem zsidózott soha, de még csak célzásokat se tett, tisztességes ember volt, aki nem üldözte a koldusokat, hajléktalanokat sem, és nem érződtek rajta a frusztráció jelei, amikor nála műveltebb, okosabb emberrel találkozott. Akkoriban még annyira más arcát mutatta, hogy bizonyos közlések szerint politikai pályája elején még az Újpestnek drukkolt, és nyakas ateistaként a miatyánkot se tudta fejből végigmondani.

Most meg az Új- meg Ószövetséggel áll elő. Amikor annak idején bizonyos Grespik doktor a Napkeltében kenyérrel dobálta meg az újságírókat, még volt némi rosszalló visszhang, igaz, nem a dobálás miatt, hanem mert a Bibliára hivatkozott, holott a Bibliában nincs benne a kő-kenyér motívum. Ma viszont kockázat nélkül lehet nemcsak zsidózni a tévében, de bibliázni is, annak is, akinek soha nem volt a kezében a Biblia. Lebukni lehetetlen, tudniillik tanult ember már régóta nem néz olyan tévét, amelyben főpolgármesterek bukkanhatnak fel, sőt semmilyen tévét nem néz, aki meg néz, annak már olyan mindegy.

Ott, ahol a kormány civil mozgalmának a szellemi vezére (Fricz Tamás) képes olyat leírni az István, a király rendezéséről, hogy „elképzelhető-e egy olyan Ember tragédiája-darab, amelyben teszem azt Ádám egy egoista pária, Éva egy ócska kurtizán...” (elképzelhető, bizonyos Madách I. meg is tette a római színben, csak nem tetszettek olvasni), vagy ahol a kormányfő futballügyi ideológusa (Szöllősi György) képes azt leírni, hogy Puskást és az Aranycsapatot Klebelsberg Kunónak köszönhetjük, vagy ahol Selmeczi Gabriella pártszóvivő szerint közleményt azért nehéz írni, mert „kicsit digitálisabban kell fogalmazni”, s egyáltalán, ahol Kósa Lajost iskolás gyerekek közelébe engedik, ott a főpolgármesternek is joga van hülyének lennie, viszont nincs joga maszatolni és pláne metaforázgatni, mert azt nagyon nem érti a tábor.

Ellenben mondja ki egyszerű szavakkal, férfiasan, magyar módra, hogy bántották őt a zsidók, ószövetségi idézetekkel törtek az életére, vagy ha nem kenyere a beszéd, feszítsen ki molinót, miként a hajléktalanok meg a buzik ügyében se pipiskedjék, küldje a jó anyjába Ferenc pápát. Semmi esetre se tegyen úgy, mint szintén nagy formátumú barátja, az 5. számú tagkönyv tulajdonosa, aki nyúl módjára rendre letagadja, hogy zsidózott a cikkeiben, s a napokban a magas Kúriának kellett jogerősen kimondania, hogy a szerző leantiszemitázása egyáltalán „nem indokolatlan”; most aztán nyilván megy ő is Strasbourgba.

A szerző, az Élet és Irodalom munkatársa