Talán azért, mert olyan dilemmát próbál megoldani, amely katonailag majdnem, jogilag pedig teljesen megoldhatatlan. Obamának igaza van abban, hogy nem lehet napirendre térni a tömegpusztító fegyverek használata felett, hiszen akkor semmi sem fogja visszatartani a damaszkuszi rezsimet vagy másokat ezek alkalmazásától. Igazuk lehetett ugyanakkor azoknak a brit honatyáknak is, akik leszavazták kormányuk támogató előterjesztését. Ők a múlt héten úgy látták, hogy korai lenne dönteni, mivel nem voltak elegendő információ birtokában.

De akadt, aki állította, hogy nem állják meg a helyüket a brit kormány által hivatalosan előterjesztett nemzetközi jogi érvek sem. A parlamenti szavazást megelőző napon a brit kormány kétoldalas állásfoglalásban fejtette ki érveit. Ezek szerint ha a Biztonsági Tanács (BT) nem tud dönteni, az államoknak önállóan is joguk van „humanitárius intervenció” indítására a következő három feltétellel: (1) A nemzetközi közösség meggyőző bizonyítékok birtokában van egy olyan súlyos humanitárius veszélyről, amely azonnali sürgős segítségnyújtást igényel. (2) További emberi életeket csak erőszak alkalmazásával lehet megvédeni. (3) A tervezett intervenció a humanitárius veszély nagyságához viszonyítva szükséges, arányos, korlátozott időtartamú, és nem szolgál más célokat.

London szerint e feltételek most fennállnak, továbbá a vegyi fegyverek bevetése szokásjogilag tiltott, tehát Nagy-Britanniának joga van megtorló támadást indítani a szíriai kormányerők ellen. Tömegpusztító fegyverek bevetését ugyan valóban tiltja a szokásjog, de a nemzetközi jog nem ismeri a humanitárius intervenció fogalmát. Nemcsak az erről szóló írott, szerződéses szabályok hiányoznak, hanem a szokásjogiak is.

A humanitárius intervenció XIX. században keletkezett fogalmát a hidegháború után a koszovói válsággal kapcsolatban kezdték emlegetni. Milosevics erői 1999 elején, mint emlékezetes, súlyos atrocitásokat követtek el a függetlenségükért fellépő albánok ellen. A megoldást több nyugati hatalom a külső fegyveres beavatkozásban látta. Ezt azonban annak idején Oroszország és Kína éppúgy ellenezte, mint most, Szíria esetében. Kijelentették, hogy minden ilyen irányú BT-határozatot megvétóznának. Így a NATO a BT felhatalmazása nélkül indított légitámadásokat kis-Jugoszlávia ellen, hogy kikényszerítse a szerb csapatok távozását.

Az intervenció sikerrel járt ugyan, de komoly vitákat váltott ki a nemzetközi közvéleményben. Ennek is tulajdonítható, hogy az ENSZ millenniumi közgyűlése 2000-ben felkérte Kofi Annan főtitkárt, hogy dolgozza ki azokat a reformintézkedéseket, amelyek alapján hasonló helyzetekben a világszervezet hatékonyabban léphetne fel. Egyidejűleg a kanadai kormány kezdeményezésére neves szakértők azt kezdték vizsgálni, hogy mit kellene tennie a külvilágnak azokban az esetekben, amelyekben egy etnikai vagy vallási csoport súlyos, a létét fenyegető veszélybe kerül.

Ők arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzetközi közösségnek ilyenkor védelmet kellene nyújtania a kérdéses embercsoportnak. Úgy fogalmaztak: a külvilágnak „védelmi felelőssége” van (responsibility to protect) a veszélyeztetett csoportok iránt. Kofi Annan magáévá tette ezt a fogalmat, és ennek segítségével próbálta megoldani a humanitárius intervencióval kapcsolatos vitát is. Azt remélte, hogy a nemzetközi közösség elfogadja javaslatát. Csakhogy az a legkevésbé sem volt kész arra, hogy változtasson az 1945-ben kialakult nemzetközi jogrenden. 2005-ben, a világszervezet fennállásának hatvanadik évfordulóján tartott csúcstalálkozón konszenzussal elfogadott határozat (World Summit Outcome) a fennálló jogi helyzetet erősítette meg.

Kimondta, hogy a nemzetközi közösségnek és az egyes államoknak felelősségük és kötelességük, hogy védelmet nyújtsanak az embereknek a „népirtással, a háborús bűncselekményekkel, az etnikai tisztogatásokkal és más emberiesség elleni bűncselekményekkel” szemben. Azt is megállapította azonban, hogy egy ilyen célból indítandó fegyveres beavatkozás kizárólag az ENSZ alapokmányában szabályozott módon (azaz a Biztonsági Tanács felhatalmazásával) hajtható végre. Ezzel elutasította azt az álláspontot, mely szerint a beavatkozás végső esetben a BT felhatalmazása nélkül is foganatosítható. Egy közgyűlési határozat ugyan jogilag nem köti az államokat, de értelmezi az írott jogot.

Az ENSZ alapokmánya pedig 1945-ben kimondta, hogy a nemzetközi kapcsolatokban fegyveres erőszakot csakis önvédelemként vagy a BT felhatalmazásával, az agresszorral szemben végrehajtott kényszerintézkedésként lehet alkalmazni. Azóta a helyzet változatlan. Nem alakult ki olyan nemzetközi gyakorlat, amely legalizálta volna a felhatalmazás nélkül indított fegyveres támadásokat, függetlenül attól, hogy azokat jó ügy érdekében hajtották-e végre, vagy sem. A koszovói albánok védelmére indított légitámadások sem váltak utólag jogszerűvé, így használható precedenssé sem. A jogellenesen végrehajtott fegyveres akciók nem keletkeztetnek szokásjogot.

Obama egészen idáig nemcsak az elődje által hamis indokokkal indított iraki háború kudarca miatt volt rendkívül tartózkodó bármilyen amerikai beavatkozással kapcsolatban, hanem azért is, mert tisztában volt egy jogellenes akció – távolról sem csak nemzetközi jogi – következményeivel. Emlékezetes, hogy 2011-ben is csak akkor határozta el magát a korlátozott líbiai beavatkozásra, amikor megkapta ahhoz a BT felhatalmazását. E cikk megírásának az időpontjában még nem lehet tudni, hogy a tárgyaló felek milyen eredményre jutnak a G20-ak szentpétervári találkozóján, így az sem jósolható meg, hogy pontosan milyen tartalmú lesz Obama döntése.

Ha az oroszok és a kínaiak továbbra is ennyire elutasító magatartást tanúsítanak bármilyen Szíriát sújtó szankcióval szemben, akkor az alapvető jogi dilemma megoldatlan marad. A második világháború óta nem jött létre olyan nemzetközi jogi norma, amely lehetőséget teremtett volna a legnagyobb érték, az emberi élet megóvása érdekében fellépő államok egyoldalú beavatkozására. Ilyen norma ugyanis csak az ENSZ-tagállamok nagy többségének – köztük a nagyhatalmaknak – az egyetértésével születhetett volna meg. Az utóbbiak között vannak azonban a BT vétójoggal rendelkező tagjai, így Oroszország és Kína is. Ezzel a kör bezárult. Obamának jogszerű megoldás pillanatnyilag nem áll a rendelkezésére. Tisztában van azonban azzal, hogy olyan állam élén áll, amely nélkül senki sem képes egy tömegpusztító fegyvert alkalmazó rezsim megfékezésére. Feltehetően ennek figyelembevételével fog dönteni.

A szerző nemzetközi jogász

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.