Nem lehet eldönteni, hogy a Fidesz gazdaságirányító potentátjai miért ennyire óvatlanok. Lázár János a trafikkal bukott csúnyát, Rogán Antal meg a letelepedési kötvény miatt kényszerülhet magyarázkodásra.  Nem tudni, csupán nem látták előre a következményeket, vagy egyszerűen nem érdekelte őket. Nincs kétség persze, az ügyek egyikük pártban betöltött funkcióját sem befolyásolják (a választásokig biztosan nem).

De az is fixre vehető: a többiek, az egyszeri honatyák nem lesznek boldogok. Nekik a terepen kell bizonyítaniuk, hozniuk a körzetet, s a párt aktivistáinak és – pláne – a lakossági fórumok résztvevőinek kell elmagyarázniuk, mi a különbség a Fidesz adókerülő technikái és az ellen bűnös offshore-jai között. Az is érdekes kérdés, miért ártatlan a mi Hajdú-Bétet irányító vezérigazgatónk és főbűnös az ő Hajdú-Bét-tulajdonost irányító vezérigazgatójuk. De biztos áthidalják.

A letelepedési államkötvénnyel alapjaiban ugyanúgy nincs probléma, ahogyan azzal az elvvel sem, hogy a dohányzás visszaszorítása érdekében érdemes korlátozni a cigarettához való hozzáférést. Az, hogy Magyarországon pénzért lehet uniós világútlevélhez jutni, nem túl nagy tragédia: a brit és a kanadai kormány is árulja magát a nagyon gazdagoknak. Sőt: létezik üzletembervízum az Egyesült Államokban is. A sokpénzűek utazását csak a vízumok beszerzése nehezíti, az időpazarlást számukra megspóroló állam akár befektetéseket is nyerhet a kedvességgel (vagy legalábbis némi finanszírozást). Az, hogy ebben a versenyben Magyarország olcsón kínálja magát, rendben is van: ez piac, az új belépőnek árelőnyt kell adnia.

A baj megint a hogyannal van. Mert ha a trafikkoncessziókról nem átlátható módon, hanem titkosan, netán pártértekezleten születik döntés, ha pályáztatás közben és után változnak a feltételek, az botrány. Ahogyan az is, hogy ha egy államkötvény-forgalmazással megbízott céget nem pályázaton választ ki az erre jogosult hivatal, hanem Rogán előterjesztése alapján az általa vezetett bizottság dönt egy cég alkalmasságáról, megbízhatóságáról egy olyan rendszerben, amelyet eddig nem ismert a magyar közigazgatás. Egy ilyen szisztémában lehet csak olyan, néhány hónapja alapított cégeket kiválasztani, amelyek egyrészt nem fizetnek itt adót (ami azért elvárható lenne, miután üzletük alapját mégiscsak a magyar állam szolgáltatja), másrészt az itteni hatóságok számára teljesen ellenőrizhetetlen környezetben végeznek pénzügyi tevékenységet. Mérjük ezt ahhoz, hogy a magyar állam szerint vizsga és PSZÁF-regisztráció nélkül biztosítási ügynök se lehet senki. A törvényben biztosított extraprofit erre már csak ráadás.

Csak sejthetjük, Lázár és Rogán képviselő uraknak miért lehettek annyira fontosak ezek a törvények, hogy elfelejtsék azt a politikai alapvetést, miszerint az éhség nagy úr, de a mohóság mindig visszaüt.