Zsírkirály

A benzin jövedéki adójának mérséklését, valamint az alapvető élelmiszerek és a távhő áfakulcsának 20 százalékról öt százalékra csökkentését javasolta Varga Mihály. Még nem kell örülni: ezt 2008-ban, Fidesz-alelnökként mondta.

A valóságban az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése eddig olyan falat volt, amit nem tudott letuszkolni a saját torkán a Fidesz. Az ellenzékből követelt intézkedést kormányra kerülve nem igyekeztek megvalósítani. Sőt 27 százalékos áfát vezettek be inkább az örömérzet fokozása érdekében. Kellett a bevétel, és Matolcsy rezisztensnek bizonyult az áfacsökkentésre. Ahogyan utódjának, Varga Mihálynak sem hiányzott már a miniszteri bársonyszékben egy méretes lyuk a költségvetésben. Az üléspont megváltoztatta az álláspontot. Az arcát védő agrártárca ugyan időről időre házalt ezzel, de világos volt, hogy ide nagyobb erő kell.

Most viszont Lázár János szájából hangzott el – valami. Konkrétan a hús áfájának tíz százalék alá vitele januártól. A szükségesnél több logikát ne keressünk abban, miért csak és miért pont a húsnak.

Sok más mellett Lázár Jánoshoz tartozik a hús is: emlékezhetünk rá, hogy ő hívta össze decemberben a nagy húsügyi egyeztetést. Az akkor nyilatkozatilag megmentett gyárakban azonban nincs még kolbászból a kerítés. Lázár nagyon nem szeret veszteni, így ha ez az ára, akkor még Csányi cégei is jól járnak közben.

Tekinthetjük a húst afféle áfatesztnek. A drága kenyéren olcsó gyulait még talán le lehet nyomni a bevételekért aggódó Varga torkán. A pékek és a zöldségesek meg így jártak. Velünk együtt. Eljött a nemzeti hentesek ideje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.