A jövő évi európai parlamenti választások alkalmával le kell rántanunk a leplet nemzeti politikusaink legféltettebb titkáról, ami nem más, mint hogy az általuk a modern kormányzás netovábbjának tekintett nemzetállam rohamosan idejétmúlt politikai struktúrává válik. E kijelentés különösen igaz az európai országokra. Az elmúlt néhány évben Európa folyamatos válságban tengődik. Olyan új generáció nő fel, amelynek életszínvonala elmarad a szülőkétől, így Európa fiatalsága válaszút elé érkezett: vagy a gyorsabb integráció mellett dönt, vagy a jelentéktelen dolgok mocsarába süllyed.

E sürgető helyzet megoldására a jelenlegi vezetés legambiciózusabb terve kimerül abban, hogy az európai parlamenti választásokat azonos napon tartsák az unió területén, valamint hogy az Európai Bizottság elnökét a nép válassza meg. Európának nem ilyen jellegű reformra van szüksége.

Eljött az ideje annak, hogy egy nemzeteken és generációkon átívelő, ideológiai gyökerektől mentes mozgalom a következő szintre emelje az európai integrációt. Ehhez alkalmaznunk kell a Tahrir és a Taksim térről, Rióból és Sao Paulóból ismert gyülekezési technikákat, valamint az Obama kampányában felhasznált közösségi finanszírozást. Egy párt megalapítása előtt pedig meg kell vizsgálnunk az európai sikertörténeteket, amelyek segítségünkre lesznek platformunk felépítésében. Tanuljunk a finnektől az oktatást, a franciáktól az egészségügyet, a németektől a rugalmas foglalkoztatást, a svédektől a nemek egyenlőségét illetően.

Az európai országok most megelégednek a régi világ státuszszimbólumaival. Gazdag történelemmel és gyönyörű emlékművekkel büszkélkedhetünk, irigylésre méltó kultúrával, divatvilággal és gasztronómiával, s ezek továbbra is egyre növekvő számú turistát vonzanak a világ minden részéről. Azonban a régi világ státuszszimbólumai és a turisták nem fogják megmenteni Európát. Megmenthetik Párizst, Berlint, Rómát és Londont, a Loire völgyét, Bajorországot, Toscanát és Oxfordshire-t. De a múzeumszerű fővárosokon és a történelmi helyeken kívüli Európában folyamatosan és fenyegető mértékben romlani fog a helyzet. Az egyetlen látványosságot a krónikus munkanélküliség, a rendkívül alacsony növekedés és a gyorsan öregedő lakosság fogja jelenteni.

Nem arról van szó, hogy politikusaink rosszat akarnának vagy nem megfelelően képzettek ahhoz, hogy szembenézzenek a kihívásokkal. Csak épp nem képesek megérteni napjaink politikájának központi realitását. Naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy a független területekről származó választók által négy vagy öt évre megválasztott, régi vágású nemzeti politikai vezetők megfelelő válaszokat tudnak adni az olyan alapvetően globális problémákra,mint az erőforrások kimerítése, az erdőirtás, a krónikus munkanélküliség, a globális felmelegedés és a túlhalászás, amelyek megoldására elkerülhetetlenül évtizedekre lesz szükség.

E problémákra transznacionális megoldásokat kell találni, különben nem lesznek valódi megoldások.

Szurkoljunk a nemzeti labdarúgó- vagy rögbicsapatainknak, de ne hagyjuk, hogy a nemzeti politikusaink tovább áltassanak azzal az öntömjénező illúzióval, hogy politikai szempontból napjaink legmegfelelőbb struktúrája még mindig a nemzetállam.

Ehelyett teljesen magunkévá kell tennünk azt a meglátást, amelyet közülünk már sokan éreznek: egy új, posztnacionális kor hajnalához érkeztünk, amelyben az európaiak sereghajtókból vezetőkké válhatnak.

Ha nem így teszünk, fennáll a veszély, hogy Európa olyan lesz, mint az európaiak által heves kritikával illetett Egyesült Államok – egy hely a legjobb kórházakkal, ahol több millió ember nem rendelkezik megfelelő betegbiztosítással; egy hely a világ legfejlettebb technológiáival, amelyekhez számos embernek nincs hozzáférése; egy hely világszintű egyetemekkel és az országuk szűk látókörű világképe által visszahúzott generációkkal.

Tisztában kell lennünk azzal, amire a világ többi része már ráébredt: globális szinten lehetünk európaiak. Ironikus módon mi vagyunk az utolsók, akik továbbra is kételkedünk a saját politikai projektünkben. Kifogásoljuk, hogy Európa csupán elvont fogalom az állampolgárai számára, de még nem alkottunk törvényeket egy valóban európai útlevél kiállításáról, nem teremtettük meg a keretét annak, hogy minden egyes európai valóban magáénak érezze az unióról szóló projektet. Egy régi zsidó közmondás szerint, ha két lehetőség áll előtted, válaszd a harmadikat. Nem arról van szó, hogy a régi európai vezetést a fiatalok diktatúrájával kívánjuk felváltani. A mozgalomban kortól függetlenül azoknak kell részt venniük, akik egyetértenek azzal, hogy a hatalomban szükségessé vált a generációváltás. Arra van szükségünk, hogy a fiatalok és a kevésbé fiatalok új módokon működjenek együtt, a felhalmozott adósság csökkentése érdekében, amit máskülönben a gyermekeinknek kell megfizetniük.

A fiatalabb európaiak a megszorítások közepette születtek, és ennek következtében több szempontból is rátermettebbek az adósság csökkentésének megkezdésére, mint idősebb társaik. Már a kiadásokra különösen figyelő és a digitális világot jól ismerő emberekként nőttek fel, és a mai vezetőkkel szemben felkészültek a gyors változásokra. Céljaik eléréséhez ösztönösen a leginnovatívabb és legköltséghatékonyabb módszereket alkalmazzák.

A demokráciákban a politika mindig is a nép elvárásai és a valóban életképes elgondolások közötti egyensúlyozást jelentette. De Európában ma a politika túlságosan arról szól, hogy minden nemzet a saját képére formálná a világot, és kevés kérdéssel foglalkozik, amely kézzelfogható eredményekkel jár. Ahelyett, hogy valamely ország politikájának elfogadtatásán vitatkoznánk, páneurópai erőfeszítésre van szükségünk, hogy minden területen meghatározzuk, és a teljes földrészen elterjesszük a legjobb euró pai gyakorlatokat. Miben a legjobb egy adott ország? Mely sikeres modellek terjeszthetők ki? Hogyan kovácsolhatunk előnyt az európai nemzetek egyesített tapasztalatából, erőforrásaiból és kipróbált megoldásaiból?

A 2014-es választások nem fogják megváltoztatni Európát, amely csak akkor változik meg, amikor az országos helyekért versenybe szálló és megválasztott, egész Európában gondolkodó politikusok beleegyeznek abba, hogy a hatalmat valóban európai intézményekre ruházzák át.

Meg kell értetnünk nemzeti politikusainkkal, hogy már nem dőlünk be a nacionalista blöffnek, nem osztozunk a jelentéktelenségbe süllyedésre irányuló félelmükben, amire akkor számítanak, ha az európai intézmények, mint az Európai Bizottság és az Európai Parlament, megkapják a megérdemelt helyet és hatalmat.

Választanunk kell, hogy kihasználjuk-e a teljes európai hálózat erejét és gazdag erőforrásait, vagy hagyjuk, hogy a globalizáció maga mögött hagyja Európa nemzeteit.

Nem szabad többé kételkednünk Európában, és el kell kezdenünk európaiként viselkedni. Az első lépés az, hogy szavazatunkat ne francia, német vagy görög, hanem európai állampolgárként adjuk le.

* A szerzők az Europeans Now mozgalom alapítói.

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.