A „pénzügyi ombudsman” is azt ismételgeti: a devizahitel „hibás termék”, a szerződések semmisek. Mit jelent az, hogy a bankok százezrével kötöttek lakásépítésre és -vásárlásra, autóvásárlásra és szabad rendelkezésű hitelekre olyan szerződést, amikor a nyújtott és a visszafizetendő összeg viszonyába – a hitelt valamilyen külföldi deviza „alapján” nyújtva – beépítik a forint és az adott deviza árfolyamának alakulását? Vagyis, noha a bank forintot ad és az adósnak forintban kell törlesztenie, a szerződés szerint a bank a nyújtott forintösszeget forintra váltott devizaösszegként kezeli, s ezt kéri vissza az adóstól, forintban, a törlesztéskor érvényes árfolyamon.

A kamatot a bank nem a magyar kamatszinthez, hanem a hitel „alapjául” szolgáló külföldi deviza piacán érvényesülő kamatszinthez igazítja. (Csak igazítja, nem az ottanival azonos kamatot számít, hiszen a hitelt a magyar piacon nyújtják, az itteni általános kockázat mellett, csak az árfolyamkockázatot szűrve ki.) Miért volna „hibás termék” az ilyen hitel? Attól, hogy Csehszlovákiában a korona, Lengyelországban a zloty, az NDK-ban az ottani márka volt a törvényes fizetőeszköz, hibás termék lett volna az egykori csehszlovák Tuzexnél, a lengyel Pewexnél dollárért vagy az NDK-beli Intershopnál nyugati márkáért eladott áru? Olyan viszonyok között vásároltak az emberek e boltokban, amikor ugyanazt az árut a hivatalos fizetőeszközért nem lehetett kapni.

Aki, mint Róna Péter vagy Orbán Viktor, járatlan az egykori hiánygazdaság viszonyaiban, nem értheti, mit jelentett ott a kettős valutarendszer. A devizaalapú hitel pedig a kettős valutarendszer sajátos megnyilvánulása a mai Magyarországon, és megfelel a polgári törvénykönyv kölcsönszerződés-fogalmának. De nálunk nincs hiánygazdaság, mindent lehet forintért kapni. Lakást is. Lehetett a belföldön, forintban felszámított kamat mellett lakáshitelhez jutni, csak éppen sokan nem voltak hitelképesek ehhez. Kiváltképp a pályakezdők, kis jövedelműek, akik bérlakáspiac híján szintén a saját tulajdonú lakások piacára kényszerültek.

A magyar pénzpiacon viszont – az állam folyamatos és erőteljes eladósodása miatt – olyan kamatszint alakult ki, amely mellett sokan nem tudták volna a hitelt törleszteni, tehát nem tudtak volna lakást venni. Mivel az első Orbán-kormány többek között a lakásépítés fellendülésétől várt növekedést, és a lakáshoz jutás ígéretével kívánta maga mellé állítani a családalapításba vágó választók százezreit, bevezette a lakáshitelek állami kamattámogatását. Feltornázták a lakáskeresletet, a bankok pedig lelkesen hiteleztek, ekkor kezdtek nagyon jól keresni. Mindez elviselhetetlenül megterhelte a költségvetést. Emiatt kellett a Medgyessy-kormánynak erősen korlátoznia a kamattámogatott hiteleket.

A kereskedelmi bankoknak a hitelnyújtáshoz – főként az állami eladósodás kiszorító hatása miatt – folyamatos külföldi hitelforrásokra volt szükségük, amelyeket a külföldi tulajdonú bankok jellemzően anyabankjuktól vettek igénybe. Hiteleik kondícióinak meghatározásánál tekintettel kellett lenniük arra, hogy ők a magyar forinthitelek nyújtásához külföldi pénzben vesznek fel hiteleket, ami árfolyamkockázattal is jár. Amikor a Medgyessy-kormány korlátozta a támogatott lakáshiteleket, kínálkozott a megoldás: ha a továbbiakban devizaalapon nyújtanak lakáshiteleket (hiszen a hitelnyújtást devizaforrások bevonásával finanszírozzák), a kamatot az alacsonyabb külföldi kamatszinthez igazíthatják, ha ennek fejében az adós átvállalja az árfolyamváltozás kockázatát.

A konvertibilitás és EU-csatlakozásunk elvileg azt is lehetővé tette volna, hogy a magyar háztartások közvetlenül osztrák bankoktól vegyenek fel hitelt ottani kamattal lakásberuházásaik finanszírozására. Egyszerűbb volt a devizaalapú hitelt a szomszéd utcában levő magyar bankfiókban felvenni. A devizaalapú hitel a kettős valutarendszernek az a változata, amely a megfizethető nyugati hitelkamatot hozza be a magyar pénzpiacra. Szó sincs arról, hogy a devizahitelt felvevőket bárki becsapta volna, miként azt Orbán és mások vehemensen állítják. Felkínálták a megfizethető hitelt, cserébe egy akkor elviselhetőnek tűnő, később kiszámíthatatlannak bizonyult kockázat vállalásáért. A különösen alacsony kamat miatt választották a felek a svájci frankot a hitelnyújtás alapjául, de a nemzetközi válság nyomán az ezért vállalt árfolyamkockázat elviselhetetlenül megnőtt: a pénztulajdonosok Európa-szerte biztonságot keresve a frankhoz menekültek, magasra nyomva annak árfolyamát, s így a magyar hitelfelvevők különösen rosszul jártak.

Nem volt itt semmiféle ármány. Akkor sem, ha a hitelnyújtó bankoknak a hiteltörlesztés természetesen nyereséget hoz – ugyanúgy, mint minden hitelezés, mint minden eredményes üzleti tevékenység. Hogy miért „extraprofit” a bankok nyeresége (de nem az, amit a Fidesz támogatott lakáshiteleivel realizáltak, csak az, amit a devizaalapú hitelekkel), arra nincs magyarázat. A több százezer magyar háztartás megemelkedett törlesztőrészlete sokaknak súlyos csapás. Ki a felelős? A részletek megugrása a svájci frank váratlan – az euróhoz képest is bekövetkezett – erősödésének, illetve a forintnak nemcsak a svájci frankkal, de az euróval szemben is bekövetkezett, a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatti gyengülésének tudhatók be. Az pedig, hogy ez a tehernövekedés az érintettek egy része számára elviselhetetlen, az adósok munkanélkülivé válásával függ össze – ebben is ludas a gazdaságpolitika.

Mi a teendő? A banki hitelezés kockázatos tevékenység: megesik, hogy egyes adósok nem tudnak törleszteni. Ilyenkor a bank maga tesz kísérletet a hitel átütemezésére, adott esetben leírja az adósság egy részét, hogy maradjon esélye a maradék behajtására. Azért képez a bank – kötelezően – kockázati céltartalékot, hogy legyen fedezet a bedőlt hitel miatti veszteségre. Ha tömegesen nem tudnak az adósok fizetni, akkor állami intézkedésre van szükség, amilyen a kilencvenes évek bankkonszolidációja is volt. Akkor az állam nem a hitelszerződéseket írta át, hanem a bankokat hozta olyan helyzetbe, hogy rendezhessék a bedőlt hiteleket, s működőképes maradjon a bankrendszer, s vele a gazdaság. Mivel a devizaalapú hitelezés nem volt jogszerűtlen, mivel senki nem csapta be a hitelfelvevőket, csak az árfolyamkockázat vállalásáért cserébe folyósítottak nekik alacsony kamatozású hiteleket, nem fogadható el a devizahitelesek olyan „megmentése”, amikor – egyfajta „igazságtételként” – törvénnyel kötelezik a bankokat, hogy nyereségük vagy éppen alaptőkéjük terhére vállalják át az adósoknál felmerült, az árfolyamkockázat miatti többletterhet.

Márpedig a 180 forintos frankárfolyamon történő végtörlesztés ezt jelentette. Azoknak kínált a bankok kontójára könnyítést, akik sokmilliós megtakarításból vagy forinthitelből képesek voltak adósságuk – erősen kedvezményes árfolyamon történő – végtörlesztésére. A bankoknak súlyos veszteségeket okozott, aláásva a gazdaság növekedési esélyeit. Hasonlóképpen ártalmas volna bármilyen olyan újabb „mentőakció”, amely törvénnyel kötelezné a bankokat hasonló „forintosításra”, a devizaadósságnak forintadósságra való átváltására úgy, hogy az árfolyamváltozás terhét a banknak kell átvállalnia az adóstól. Ez lenne a devizahitelek „kivezetése”. Míg az MDF-kormány idején a fiatal magyar jogállam bankkonszolidációval tette képessé a bankrendszert a pénzpiac normális működésének fenntartására, az orbáni állam a bankrendszer dekonszolidációjával, bankadóval és végtörlesztéssel lehetetleníti el a pénzpiac működését, a gazdasági növekedést.

A devizahitelek effajta „kivezetése” tüneti kezelés lenne, súlyos mellékhatásokkal. A legjobb megoldás az lenne, ha –miként ezt Szlovákia megtette, és valójában Csehország is megtehette volna – az ország bevezeti az eurót, vagyis kizárja, hogy a belső pénzpiacon a nemzetközitől gyökeresen eltérő feltételek alakuljanak ki, mint nálunk. Ha egyszer a forint konvertibilitásával már megszüntettük a hazai pénzpiac elszigetelését, akkor ahhoz, hogy ne merüljön fel a devizaalapú hitelnyújtás, a hazai és az európai pénzpiac kondícióinak közeledésére van szükség, és erre a forint kivezetése, az euró bevezetése a legjobb út. Az euró bevezetésével persze megszűnne az, hogy a pénzpiacon is Orbán az úr, és szabadon játszhat árfolyammal és kamattal. Ezért került alaptörvényébe a forint, s utasítja el az eurót.

Mi legyen addig a bajba került adósokkal? Akiknek ma megoldhatatlan teher devizaalapú hiteleik törlesztése, azok számára a bankoknak kell megkeresniük a személyre szabott megoldást. Az árfolyamgát tulajdonképpen ilyen ajánlat volt: az adósság egyfajta átütemezése. Csakhogy az állam rendelte el, hibás formában, művi árfolyam előírásával. Az adósok többségének így sem jelentett megoldást, náluk az adósság egy részét előbb-utóbb le kell írni, miként a szerencséseknek a végtörlesztéssel – nagyon helytelenül – már megtették. Az továbbra sem helyes, ha a terheket a devizaalapú hitelszerződés feltételeinek államilag diktált átalakításával, például a hitel forintosításával könnyítik, mert ez óhatatlanul sok olyan adóst is kedvezményezne, aki nem szorul segítségre, hiszen képes lenne olyan megoldásra is, amely kevésbé terhelné meg a költségvetést és/vagy a bankot. Ennek terheit az adófizetők összessége, illetve a bankrendszer viselné, indokolatlanul.

Mivel a megszorultak jóval többen vannak annál, hogy a banki céltartalék fedezetet nyújthatna a veszteségekre, a bankok mögé oda kell állnia az államnak. (Ha van bankadó, például a bankadó mérséklésével vagy elengedésével.) De nem előírnia kell, hogy hogyan könnyítsen a bank a terheken, erről a banknak kell az adóssal egyezségre jutnia, az állam pedig költségvetési pénzzel támogassa ebben a bankot. Emellett kezdeményezheti, és lakásgazdálkodó vállalkozások révén előmozdíthatja, hogy bérlakássá legyen átalakítható azok lakása, akik könnyítésekkel sem képesek a hitel törlesztésére, és így kerülhessék el a kilakoltatást. Mi is történt az önkormányzatok devizaadósságával? Orbán ellenzéki pártvezetőként, elutasítva a Reformszövetség javaslatait és a Gyurcsány-kormány megszorító politikáját, 2008 őszén ráparancsolt a fideszes önkormányzatokra, hogy adósodjanak el, és ezzel támogassák a helyi gazdaságot. Kormányra kerülve azután átvállalta a városok sokmilliárdos adósságának jó részét. Azok jártak jól, akik eladósodtak. A „devizahitelesek megmentése” a háztartások tekintetében is ezt a logikát követte eddig, és ezt követné az újabb fordulóban is.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

MARABU RAJZA