Sok munkát fektetett abba, hogy a 2013–14-es tanév kezdetét zökkenőmentessé tegye. A tankönyvvásár csak egy nüansznyi része ennek. Az államtitkár asszony tudja, mi a jó a szülőnek és a pedagógusnak is: a tanerők élnek-halnak, hogy minimum délután négyig bent maradhassanak az iskolákban, napi nyolc órát tölthessenek a zsongó folyosókon vagy a húsz-negyven fős tanári szobákban, ahol a KLIK által biztosított nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények (és tárgyi feltételek) között készülhetnek a másnapi óráikra, javíthatnak dolgozatot, állíthatják össze a zenehallgatás vagy a következő nyelvlecke hang- és képanyagát, töprenghetnek jegyzeteik fölött a zavartalan magányban.

Tudja jól Hoffmann Rózsa azt is, hogy a kiskorúak kilencvennyolc százaléka megátalkodott gonosztevő, aki csak az alkalmat lesi, hogy délután négy előtt füves cigit szerezzen, internetes pornóoldalakat nézegethessen, vagy apagyilkosságot kövessen el. S ezt a tendenciát a mai csapnivaló szülők – lássuk be – képtelenek megállítani. Magam is nap mint nap a saját szememmel győződtem meg arról, amint az iskola portáján várakozó apukák és anyukák (nagymamák és nagypapák) rögtön félrenéztek, ahogy a gyerek délután egykor (kettőkor, háromkor) kilépett az iskolából és a nyakukba csimpaszkodott. Nem akartak szembesülni a ténnyel, hogy egy (vagy több) kis bűnözőt melengettek a keblükön.

Bele sem mertem gondolni, mi mindent művelhettek, amikor például egyedül voltak otthon a szüleikkel, vagy netán odáig merészkedtek, hogy együtt nyaralni, kirándulni mentek? Nagyon is helyénvaló tehát, hogy alapos és feddhetetlen (értsd: a kormányzat által előírt) erkölcsi, világnézeti nevelésben részesüljenek. (Jómagam a szülőket, sőt a nagyszülőket is kötelezném erre, hogy amit az iskolában nappal felraknak, ne omoljon le este.)

Hoffmann az új nevelési elvekről szóló – bizonyára – készülő tanulmánykötetében várhatóan felülírja világklasszis pszichológusunk, Mérei Ferenc megállapításait, aki már 1970-ben leírta Gyermeklélektan című könyvében, hogy a gyermek elsődleges azonosulási pontja tíz-tizenegy éves korig a szülő: a szocializáció, az erkölcs és az értékrend alapjait a családban tapasztaltak, a szülő példamutatása (vagy nem mutatása), viselkedése, szokásai, egyszóval mintája alapján sajátítja el.

Mérei tizenegy éves korra teszi az átpártolás időszakát, amikor a gyermek lassanként a kortársai értékítéletét, szabályait veszi alapul. Nos, ez minden bizonnyal tévedés, hisz a szülő sok mindent adhat a gyerekének, de amit az állam elhatároz, azt nyilvánvalóan olyan házilagos eszközökkel, mint a szeretet, törődés, példamutatás, közös, családi tevékenység, lötyögős-rötyögős együttlét, séta, játszóterezés stb. lehetetlen véghezvinni.

Mit tesz tehát a szülő, aki eddig felelőtlenül kikapkodta a gyereket ebéd után az iskolapadból? Némán fejet hajt, hagyja, hogy eltiltsák a gyerekétől – hogy az a nappali javítóintézet kapui mögött megfelelő irányítással elsajátítsa a pártállami erkölcsöt, értelmes videofilmeket nézzen ötvenedmagával a plafon alá szerelt tévén, vagy üvöltözve próbálja túl harsogni a délutáni felügyelet többi alanyát –, és várja, amíg Hoffmann a jó szándék összes kövét megmozgatja és odahordja az új út építéséhez. Igen, biztosan ezt fogja tenni. Mert tudja, ez az út hová vezet.

A szerző pszichológus

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.