Ez a megegyezés olyan, mint amikor a család közösen akar venni egy fantasztikus hűtőgépet, de nem tudnak megegyezni az árban és a szükséges áldozatokban, ezért a férj vesz egy egyszerű porszívót, a nej egy robotgépet – jellemzi a helyzetet egyik ismerősöm, aki a múlt hét végén még türelmét vesztve kiabált, hogy mit képzelnek ezek, eljátsszák a maradék esélyt is.

A metafora találó, de nem egészen pontos. Az, hogy a demokratikus ellenzék két legnagyobb pártja hátrébb lépett, tágabb mozgásteret nyújthat mindkettejük számára. Amennyiben egyszerre lesznek okosak és ügyesek, nem egymással, hanem végre önmaguk megmutatásával foglalatoskodhatnak – úgy, hogy közben ne a másiktól kapjanak gutaütést. Adottak a közösen elfogadható szempontok, de nem istenkáromlás különbözőségekről beszélni. Persze nem szabad homlokegyenest mást mondani az egyéni képviselői körzetek kampánygyűlésein és a külön lista voksaiért folytatott küzdelemben. De – ideális esetben – mindkét párt hasznára fordíthatja azt, hogy egyikük sem nyelte le a másikat. Tudniillik az korábban csak érződött, de mára egyértelművé vált, hogy az eredeti terv kivitelezhetetlen. Közös miniszterelnök-jelöltben nem tudnak megállapodni, minden halogatás vagy konkrét tárgyalás csak tovább mélyítette az egymáson ejtett sebeket. Meg lehetett magyarázni Mesterházy Attila viselkedését, azután Bajnai Gordonét is – de a pártkörzővel húzott körön kívül az indokok inkább szánalmasak voltak, mintsem rokonszenvesek.

Schiffer most „külön 2014”-ről, Gyurcsány kudarcról beszél, s lehet, hogy mindkettőnek igaza van. De téved, aki azt hiszi, hogy az, ami történt, pusztán személyes ambíciók harca volt – mert a két párté és holdudvaruké is. Márpedig ebből a ketrecből ki kellett törni, mert a szélesebb közvéleményben a szövetség elparentálása nem most kezdődött – volt, aki szomorú rezignációval vagy mérgesen, esetleg boldog elégedettséggel szemlélte a kakasviadalt –, s ha ez még hetekig tart, nincs az a mentőangyal, aki érdemivé, betarthatóvá tett volna egy megállapodást. Márpedig, ha ebből indulunk ki, akkor csütörtökön gordiuszi csomót vágtak el a felek: közös egyéni jelöltek, de két lista, két listavezető – kormányfő pedig majd abból lehet, aki a listán több szavazatot kap. De ehhez – ugye – győzni is kell.

Az igazi dilemma: lehet-e így győzni? Hát... Amennyiben a két párt elitje ugyanazt a medret ássa tovább, mint eddig – nem. Ha képesek a helyzet ismeretében újraértelmezni, GPS-ként némileg újratervezni pozícióikat és felülemelkedni dogmán, ellenszenven, nyereségvágyból elkövetett szereplési vágyon – talán. Mert ez kevés. Úgy kell megtalálniuk egymást, hogy közben el tudják mondani, hitetni, adni azt, amitől mások. Az egyik baloldalibb, a másik piackomfortabb, az egyik inkább a lecsúszottakhoz, a másik a közép közepéhez szól, a szociális érzékenység, a kényszerek és a realitások tudomásulvétele, az empátia hozhatja őket közelebb egymáshoz. Mert ma már az a bátor, aki józan. Ócska szöveggel, talmi trükkökkel semmire se mennek – az a terep tartósan foglalt.

Volt, aki Mesterházy miniszterelnökségére akkor sem szavazott volna, ha emiatt maga Belzebub vezetné tovább az országot. És igaz ez fordítva is. Egy közös egyéni jelölt, különösen, ha nem lejáratódott, elkopott – üsse kő. A listákra leadott voks válik késleltetetten azzá, amivé egy sután előadott előválasztás lett volna. Azzal a pici különbséggel, hogy itt már Orbán Viktor nevével is találkozni lehet.

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a csütörtöki bejelentésen