Attól tartok, ha még kétszer kiállítják Hoffmann Rózsát, hogy tájékoztassa a sajtót a pedagógusok béremeléséről (hagyományos magyar nyelven: a bértábla átalakításáról), annyira fel fogja dúlni magát, hogy a végén még ő is azzal vádolja meg szegény iskolaigazgatókat, nem átallanak konyakot rendelni a viharos tengeren. 

Pedig igazán jól tenné, ha észben tartaná, mennyire rontja például a pedagógustársadalom hitelét, ha egyrészt radikálisan megemelt fizetésekről papolunk kenetteljesen, másrészt falzettba csúszó hangon ismételgetjük, hogy volt, aki nyolcszázezret vitt haza, bruttó!

Talán ha a fülénél fogva odaráncigálná a kamerák elé azt az igazgatót, és megmutatná a papírt, miszerint tényleg, és rendszeresen, és nem valami jutalom- meg túlóra-összecsúszás miatt egyetlenegyszer, azt is négy éve, a negyvenszázalékos szja korában… Akkor persze rögtön kevésbé szánnánk azt az iskolavezetőt, akit viszont személyesen ismerünk, és holtsápadt arccal mondta a hét elején, hogy kiszámolta, ha nem változik semmi, harminc százalékkal kevesebbet fog keresni, mint eddig.

A vitát október elejéig nem lehet eldönteni, hiszen akkor kapják az első fizetésüket az új rendszerben a pedagógusok. Hogy mennyi lesz a borítékban, több-e vagy kevesebb, netán ugyanannyi, mint eddig – a tény majd önmagáért beszél. Ahogy az is, ezt a több/kevesebb/ugyanannyi bért hány óra munkával, hány fős osztályok tanításával, milyen esetleges pluszfeladatok elvégzésével kell megszolgálni. Mert amit most látunk, az még csak egy sajátos ellentmondás. Hogy egyrészt az oktatási kormányzat szerint immár be van vezetve az egzisztenciális megújulást hozó életpályamodell, Pokorni Zoltán viszont – akinek fideszes polgármesterként kell tartania a hátát a kormány húzásaiért – mégiscsak beterjesztett hétfőn egy törvénymódosítást, amely a pótlékok megtartásával azt szolgálta volna, senki se keressen kevesebbet, mint korábban.

Nem állítjuk, hogy isten ellen való vétek az iskolafenntartás állami kézbe vétele. E hasábokon is számtalanszor bizonygattuk már, hogy míg a „mit”-re az önkormányzatiság a jó válasz, a „hogyan”-ra inkább az állami befolyás. Ha azt akarjuk, hogy az iskolai szolgáltatás egyenletesen jó legyen az országban, célszerű egységes finanszírozás és egységes pedagógus-bértábla szerint működtetni az intézményeket, a falakon belül viszont a helyi elvárásokhoz és szükségletekhez igazítani, amit és ahogyan tanítanak. A Fidesz ennek az ellenkezőjét csinálta. Az ő államosítása mindössze két célt szolgál: a saját képére formált tananyaggal tömni a gyerekek fejét, és csökkenteni a büdzsében az iskolákra költendő pénzt – azzal a plusz-marketingeredménnyel, hogy ezt még béremelésként is lehessen beállítani.

Ha a végeredmény káosz és romló teljesítményű oktatás, még mindig ott vannak a tanárok és az iskolaigazgatók, akikre rá lehet húzni a vizes lepedőt. Hogy konyakot rendelnének, míg a kormány a tajtékos tengeren kormányozza a hajót. Persze a hullámokat ő maga keltette, de erre már úgysem tud figyelni senki ebben a viharban.

Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán