Kasza

A tanú című filmbe is elmenne a jelenet: a NAV és az NGM illetékesei, tudván, hogy még egyetlen online pénztárgép sem gördült le a gyártósorokról, de rendelhető modell is alig van, az is aranyáron, egy héttel az átállási határidő előtt azon okoskodnak, hogy lehetne arcvesztés nélkül megúszni a dolgot, a harmadik határidőmódosítást. Például úgy, hogy az átállási határidő nem változik, de átállás, az nem lesz, viszont mégis minden a tervek szerint halad. Következik némi szkanderezés, hogy ezért a helyzetért a kereskedőket büntessék-e, majd megszületik a briliáns ötlet, hogy egy hónap türelmi idő mellett elég regisztrálni az átállásra, gépet rendelni ráér azután. Ez nem is A tanú, ez Besenyő Pista bácsi. Vagy Monty Python. Emlékeznek? „Uram, a Papagáj, amit eladott nekem, döglött! Nem él! – De, csak alszik!”

Négy nappal az átállás előtt tudhatjuk: hatféle engedélyezett gép van, abból négy tökéletesen ugyanaz, az ötödik ugyanezen gyártó egy másik cégének terméke, egy lengyel vállalatcsoporté, a hatodik egy koreai. A sorozatgyártása még el sem indult. Úgy tudni, hogy még az engedélyes gépek sem tudtak teljesíteni minden elvárt funkciót. A gépek ára pár ezer forinttal tér el egymástól, szigorúan a száznegyvenezres sáv körül járnak.

Nem tudjuk, hogy a kereskedők kivel, milyen feltételek mellett szerződhetnek a mobil-adatávitelre, ami szükséges az online kapcsolathoz. Az is csak pár napja ismert, hogy e kapcsolat 2300 forintba kerül, de fogalmuk sincs, hogy ezért mit kapnak, s hány évig érvényes az ár? Pénztárgépet ugyanis nem két évre vesz a boltos, márpedig a benne lévő előfizetés nem cserélhető, ergó fontos részlet, hogy a szolgáltatók miként módosíthatnak a feltételeken? Sebaj, a kereskedő ne akadékoskodjon, inkább rendeljen, akkor is, ha csak képen látta a gépet, amire kiad százezret. A boldog szocializmusra emlékeztet mindez – apámnak nyolc évvel a Trabant átvételét megelőzően kellett befizetni a Merkurnak a vételárat.

A pénztárgépek bekötése a NAV-hoz huszonegyedik századi vállalkozás is lehetett volna. Feltéve, hogy a lebonyolítást nem hatja át az arrogancia. Ha a szigor legalább kisebb részét a pénztárgép-forgalmazók felé irányították volna a tisztességes versenyért. Talán akkor nem az lenne az ügy optikája, hogy mindez csak a pénztárgéppiac újraosztására volt jó, a haverok helyzetbe hozására. Ha hallgattak volna a szakértőkre, akik megmondták: ötlettől a korrekt megvalósításig másfél évre van szükség. Kidolgozni, tesztelni, engedélyezni, gyártani, majd értékesíteni és adminisztrálni nem megy egyik napról a másikra. Matolcsy György idén januárra tervezte az átállást. Fülemben cseng egy Fidesz-közelinek elkönyvelt cégvezető hangja, aki, amikor már ismert volt, hogy a januárból április lett, azt mondta: „lesz az még jövő április is!” Igaza lesz. Így veszi át az online kapcsolatra képes pénztárgép helyét a zsebszámológép a pultokon. Pedig mennyit küzdöttek ellene!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.