Érvényes és eredményes helyi népszavazást tartottak – 250 ezer forintért – vasárnap a XIII. kerületben. A jogosultak több mint a fele részt vett rajta, ők a déli órákban adták le voksukat, bár a szavazóhelyiség az előírások szerint este hét óráig tartott nyitva. A kétharmad, azaz 66,6 százalék azonos véleményen volt. A Margitszigeten állandó bejelentett lakosként élő három ember közül kettő elutasította, hogy a fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a szigetet. A harmadik távol maradt.

Vicces, nem? A budapesti főpolgármester korábban mindenesetre annak találta, tegnap meg nagycirkusznak, paródiának. Pedig a XIII. kerület az önkormányzati törvényből fakadó kötelezettségének tett eleget, amikor kiírta a referendumot. Kötelessége volt, hiszen a hatályos önkormányzati törvény ehhez köti egy önkormányzat közigazgatási területének megváltoztatását, amit csak a jövőre nézve törölt el a lex Margitsziget. Ezt a „lexet” első elfogadása, június 10-e után Áder János államfő megfontolásra visszaküldte a képviselőknek, mivel ellentmond az Európa Tanács önkormányzati chartájának (is), amely szerint ugyancsak nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, esetleges helyi népszavazás nélkül.

Ám a parlamenti többség ezzel mit sem törődött: a kerület tiltakozása ellenére június 26-án másodszorra is átverte a jogszabályt a Házon. Az indoklás változatlan volt: a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken, s a közvetlen fővárosi irányítással biztosítható, hogy a fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba. Ami akár még igaz is lehet, csak az nem járja, hogy az érintett közösséget – s most nemcsak a három állandó lakóról van szó, hanem Angyalföldről, a fővárosról, s nem mellékesen a hatalomgyakorlás elveiről és módszereiről – meggyőzése nélkül, akarata ellenére boldogítjuk mindenféle „magasabb érdeknek” megfelelően, ráadásul jogellenesen.

Akkor most mi olyan vicces? Az, hogy a kormánypárti többség semmibe veszi a magyar és európai törvényeket, s azt szavazza meg, amit csak a kormány akar, vagy az, hogy akár csak három szavazásra jogosult ember véleményéért is a törvényeket, a demokrácia szabályait, annak minden formai kötöttségével, költségével együtt betartjuk. Mellesleg: az utóbbi ezúttal azért még csak nem is nevezhető soknak ahhoz képest, amibe a kormányfő nemzettel folytatott alibilevelezése kerül.

A szigeti referendum véleménynyilvánító, s nem ügydöntő lévén semmire sem kötelezi a törvényhozást, mégis fontos volt. Annyiszor leírták már nagy általánosságban, hogy a demokrácia gyakorlása lassú és költséges. És igen: sokszor, mint a szigeten is, komikusnak tűnik. Akkor leginkább, ha mi magunk nem vesszük komolyan. Pedig sem okunk, sem kedvünk kacagni. A parlament, ha rajta áll, megfosztja a demokráciát minden humorérzékétől is.