Lassan rutint szereznek a műveletből, két év alatt már negyedszer ugranak neki a kandelábereknek. Tétényi polgármester asszony minden alkalommal elmagyarázza, miért is akarja megregulázni a közvilágítást végző cég az önkormányzatot, de a bonyolult jogi érvek valójában rendre ugyanoda futnak ki: a csődben lévő város nem tudja kifizetni a szolgáltatás díját. Ha ki tudja, akkor is kevesebbet, mint amennyit a szolgáltató követel. És ha a vitatott összeget átutalja is, akkor sem arra a számlára, ahová kellene.

Esztergom ugyanis a látszat ellenére már régóta nem működik. Bankszámláira hiába érkezik néha pénz, azt azonnal inkasszálja az államkincstár, vagy továbbszáll az adósságrendezési eljárásban nevesített hitelezőkhöz. Pedig lenne néhány közfeladat is, amit az önkormányzatnak el kellene látnia, ám üres zsebből mindez eleve reménytelen. A csődöt a város hiperaktív polgármestere miatt a külvilág alig érzékeli: Tétényi Éva igazi amazonként újabb és újabb frontokat nyit, miközben a Meggyes-érából megörökölt harcterekről sem tud levonulni. Talán nem is akar.

A küzdelem élteti, ellenfélből pedig nincs hiány, a kormányhű államigazgatásból például három év alatt egyetlen szövetségest sem sikerült verbuválnia. A nagy trükkje, hogy sohasem veszít. A lámpatestek megvédésére például sokadszor hirdet harcot, és eddig négy-öt napnál tovább valóban nem tartott az esztergomi félhomály. A kérdés csak az, hogy mikor fog végre nyerni. Mert attól, hogy rendre elkerüli a vereséget, még nem győzött.