Kicsit lecsúsztam az augusztusi ünnep eseményeiről, a szabadságon lévő fiús apa életét éltem, fociztam, fürödtem, csocsóztam, de mozgékony gyerekeim mellett maradt idő ablakfestésre, könnyed nyári csiszolgatásokra is. A mesteremberektől megtanultam, hogy munka közben nem hallgatunk politikai híreket, a strandon sakkozunk vagy rejtvényt fejtünk, és még véletlenül se figyelünk arra, hogy mikor miért és mit mond Orbán Viktor, az örökké mindnyájunk megmentésén fáradozó, zöld gumicsizmás mesehős. 

A szabadság édes napjaitól elbódulva zuhantam be az ünnep előtt a német tulajdonú áruházba, s felröhögtem azon, hogy a gyarmatosítók milyen ravaszul körbetekerik a kenyeret magyar nemzetiszínű szalaggal. Megvettem, s amikor a zöld gumicsizmás beszédét közvetítették, Koppány vezért éltetve rohantam a reptérre, hogy illendően fogadjam az amerikai rokonokat.

A rokonok kísérgetése és az apró nyári örömökben való megmerítkezés közben jöttem rá, hogy távol lenni a propagandapolitikától voltaképpen jó. Ez a tudatos elhúzódás jellemzi a családi és a baráti kört, mindenki azt érzi, hogy ha túlságosan belemerül, a hazug módon optimistára mázolt hírek összeroppantják, s nem tud szabadulni attól a sok ostobaságtól. Ablakot csiszolni jobb, mint Orbánékat fülelni. Lubickolni perspektivikusabb, mint rádióhíreket hallgatva gyalázkodni. Templomokat mutogatni, kiállításokra és koncertekre járni érdekesebb, mint a Fidesz-szóvivők megfejthetetlen mondatait értelmezni. Kívülről nézni izgalmasabb, mint idegeskedve elmerülni a politikai korrupció miatt bűzlő posványban.

A tájékozatlanság olykor megmenti az embert attól, hogy a szabadidejét idegtépő morgolódással töltse. Föl lehet persze úgy is fogni, hogy a tájékozatlanság is a politikai maffiának kedvez, de meg kell tanulnunk a fejünket elrántani, amikor trágyával dobálnak bennünket.

Az amerikai rokonok hallatlanul jól érezték magukat. Ettek-ittak, lelkendeztek, falták Budapest izgalmait, elmentek Szegedre lagziba, buliztak az ifjúsági napok forgatagában, majd rohantak vissza Pestre, hogy láthassák –utólag úgy fogalmaztak – a világ legpompásabb tűzijátékát. A végén Orbán Viktor nem lebegett asztrálfényben a Duna meg az Országház fölött (ezt jósoltam nekik előzőleg), amiből arra következtettek, hogy túl sötéten látom a helyzetet. Egyáltalán: itt jó a kaja, príma az idő, üdék és rózsásak a fiatalok, szép tiszta autókkal utaznak a családok nyaralni, kedves a kalauz, ne morogjak, látták, van szemük, épül-szépül az ország – mondták augusztus 20-án este a telefonban.

Jellemző, hogy milyen helyzetben hallgattam végig mindezt. A gyerekekkel épp hallgattuk a tűzijátékot a kertben. Közel lakunk a durrogáshoz, de látni nem lehet, mert eltakarja a hegy.