Révész Sándor: Vissza a vérözönbe
Csodálatra méltó, hatalmas, fegyelmezett, kitartó, erőszakmentes mozgalmak sok százezer emberrel. A fegyveres erők hatalmas, véres akciói halottak ezreivel. Ez Egyiptom. 2011 eleje óta.
A két nagy vérfürdő, 2011 eleje és 2013 augusztusa között még volt sok kicsi. És kínzások, jogtiprások, megfélemlítő perek, általános jogbizonytalanság. Az egykori Mubarak-diktatúra mindenféle ellenzéke ott van az áldozatok között. Egymásra hozták a sereget. Mely sértetlenül és büntetlenül túlélte a 2011-es mészárlást, és most megismétli. Az Amnesty International honlapján mindenki végignézheti a jelentések hosszú sorát. Minden nyilván van ott tartva. Az erőszak áldozatainak áldozatai is.
Mert ők is fontosak. Például a törvénytelen puccs támogatói, kiket a megpuccsolt Murszi elnök hívei kínoztak meg pár héttel ezelőtt. Mi történt a két nagy vérfürdő között? Mubarak bukásától a választásokig katonai diktatúra volt. Alkotmányon kívüli állapot. 2011 végén, 2012 elején elnyújtott és kaotikus választási folyamatban kétharmados többséget szereztek az iszlamista pártok. Az év közepén az ő kormányzásuk alatt rendezett elnökválasztáson kis többséggel, vitatott körülmények között győzött Murszi, az iszlamista jelölt egy rendpárti, posztmubarakista légitábornokkal szemben.
Akit az iszlamisták rögvest le is tartóztattak volna, ha el nem menekül. Az év végén a kétharmados iszlamista többség a baloldali és a liberális ellenzék heves tiltakozása ellenére népszavazással jóváhagyatta a senkivel nem egyeztetett, kizárólag számukra elfogadható alkotmányt, mely minden szabadságjogot tartalmaz ugyan, de magában rejti a lehetőséget bármelyikük korlátozására az iszlám jog alapján. A népszavazáson a szavazásra jogosultak kevesebb mind harmada vett részt, s a résztvevők kevesebb, mint kétharmada szavazott igennel.
Az ellenzéknek nem maradt más lehetősége, mint tömegmozgalmat indítani és a hadsereg erejébe kapaszkodni. A kettészakadt országban a hadsereg visszamanipulálta magához a hatalmat, és most rendet csinál, vérözönt fakaszt. A hatalmas Murszi-ellenes erőszakmentes demonstráció vezetői nézik, hogy fojtják vérbe a hatalmas Murszi-párti erőszakmentes demonstrációt. És a legjobbak meghasonlanak.
A liberálisok frontembere, el-Baradei lemond. Egyiptomban „a valódi rendszerváltás az alkotmányos demokrácia irányába egyelőre távolinak és valószínűtlennek tűnik”. Ezt írta a lapunkban profetikus cikkében még a mámor heteiben, 2011 márciusában Arató András New Yorkból. Megjósolta, nagy baj lesz abból, hogy a hadseregnek ekkora a nimbusza, és ilyen gyenge civil ellenőrzésének, korlátozásának igénye. A nagy baj meglett. De ahhoz Arató szerint más is kellett. Az, hogy Egyiptom elszabotálja a nemzeti kerekasztalt.
„1989 óta rengeteg elemzés mutatta ki, hogy a sok szereplő részvételével kidolgozott, kompromisszumokon alapuló, kialkudott átmenet adja a legnagyobb esélyt azoknak a garanciáknak a megteremtésére, amelyeket megkövetel az alkotmányos kormányzás... az ellenzék Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában, az NDK-ban és Dél-Afrikában nem a kormány bukását követelte, hanem átfogó tárgyalásokat a rendszerváltozás lebonyolításáról: időzítéséről, szabályairól, folyamatairól és garanciáiról”. Sokba kerül Egyiptomnak a hosszú kerülőút a kerekasztalig. Egy kerekasztallal, egy 1989-cel vagyunk mi érettebbek, szerencsésebbek, áldozatokban szegényebbek náluk. Így becsüljük meg a mi ’89-ünket. Így nézzünk azokra, akik megtagadják. Akiknek csak az az alkotmány kell, ami csak az övék.
