Nem a 2500 évvel ezelőtt élt kínai filozófus, Lao-ce tanításáról szóló írás, hanem földhözragadt eszmefuttatás következik a taóról. A nyereséges vállalkozásoknak harmadik éve van módjuk arra, hogy társaságiadó-kedvezmény révén támogassák a sportot. Adójuk akár 70 százalékát öt úgynevezett látványsportág utánpótlásának és infrastruktúrájának fejlesztésére fordíthatják.

Kedvüket fokozza, hogy ezt az összeget az adóalapjukból is leírhatják, azaz jobban járnak, mintha a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak tejelnének. Az így keletkezett költségvetési lyuk nagysága eddig is sok tízmilliárdra taksálható. Nem lenne átláthatóbb, egyenesebb, ha a sportnak szánt teljes állami támogatás a költségvetésben szerepelne? E megoldással – az adóleírás beszámításával/kivezetésével – a fejezeti vagy a központi büdzsé jobban is járna. Közpénzről beszélünk ugyanis, mert ez a be nem fizethető adó esete. Nem lehet magánadományról szónokolni, hisz azt az adózott jövedelemből illik fizetni.

Az „egyhelyűség” azonban veszélyes lenne, mert nem zárható ki, hogy a nagyságrend esetleg kiveri a biztosítékot a közvéleményben. No meg a költés jobban ellenőrizhetővé, mi több, szigorúan ellenőrizendővé válna. Minél bonyolultabb, szövevényesebb a rendszer (projektkészítés és -készíttetés, támogatószerzés-igazolás, jóváhagyatás, szerződéskötések stb.), annál inkább érvényesülhetnek a szubjektív elemek, a meztelen politikai megfontolások. Bennfentes információk birtokában az előre dolgozás, a „jól fejhető tehenek” előzetes lefoglalása, a fejlesztési programok „lepacsizása”.

A későn ébredőknek, ébresztetteknek nehezebb a dolga, mert a nagyvadak kilövésével szegényesebb a kínálat. Ráadásul egyre több akadállyal találkoznak (szigorító-szűkítő módosítások az adóelőny lefaragására, döntések halogatása, bürokrácia) a büdzsét megcsapolni szándékozó sportfejlesztési terveik kidolgozása-megvalósítása során. Miután a „közeliek” kistafíroztattak, az illetékesek észbe kaptak, hogy a sporttámogatások miatt jelentősen apad a társasági adóból származó költségvetési bevétel. Hirtelen felerősödött az egyébként előre látható probléma iránti érzékenység.

Az adományozási lendületet visszafogandó, negyedére faragták vissza az adóelőnyt. A nagy eufóriában mintha az is feledésbe merült volna, hogy az Európai Bizottság ideiglenesen, 2017-ig engedélyezte ezt a dáridót. Mi lesz, mibe kerül majd a folytatás, ha piros lámpa gyullad fel? Leltár természetesen még nem készíthető. Meglepne, ha az öt sportág számára megnyílt páratlanul nagyvonalú támogatás eredményeként majd azt tapasztalnánk, hogy csökkent a gazdagabb és a szegényebb régiók közötti különbség.

Arra gondolok, elképzelhető-e, hogy egy sikeres győri vagy székesfehérvári cég nem a székhelyén vagy annak közelében, hanem mondjuk a Bodrogközben kíván sportlétesítmény-építést, utánpótlás-nevelést patronálni. Felvetődik az is, hogy a tao vajon milyen hatással volt, van a sportszponzorálásra. Közismert, hogy utóbbinál az esetek többségében eddig nehezen voltak tetten érhetők a valódi üzleti szempontok. Tartok tőle, hogy ezt a sokszor politikailag motivált „kényszermecenatúrát” a vállalkozások a taóra hivatkozva jórészt lerázták, lerázzák magukról. Ezt érzékelve, a korábbi adóelőny háromnegyedét most már kötelező sportfejlesztési támogatásként, kvázi szponzorálási kötelezettségként befizetni.

Miként az is biztos, hogy a kivéreztetett önkormányzatok is visszafogják, sok helyen pedig teljesen megszüntetik a sport támogatását. Tehát a kétségtelen pluszok mellett nem lehet a mínuszokról megfeledkezni. A taopénzek felhasználásának elemzésénél jól jönne egy olyan összesítő táblázat, amely feketén-fehéren bemutatná, hogy sportági bontásban a költések hány százaléka ment létesítményfejlesztésre, személyi kiadásokra, „öltözködésre”, utazásokra, tanácsadásra, marketingre. A területi bontás ugyancsak beszédes lehetne. Megnyugtató lenne az is, ha a jelentés azt is megállapíthatná, hogy a taós pénzekkel nem trükköztek, azok nem csusszantak át tilos mezőbe, a profinak, üzleti alapúnak titulált magyar fociba, tehát minden pénz a sportinfrastruktúra és az utánpótlás fejlesztését szolgálta. Nézzük most, hogy milyen képet mutat a tao a sportszakmai tükörben.

Először is: miként fordulhatott elő, hogy a röplabda, mint a világ egyik legnépszerűbb, leglátványosabb, ugyanakkor olcsósága miatt tömegesítésre kiválóan alkalmas sportága nem került be a támogatandó látványsportágak közé? Szemben például a méregdrága jégkoronggal vagy a létesítmény feltételei miatt hazánkban igencsak korlátozott lehetőségekkel jellemezhető vízilabdával. A súlyosabb kifogásom mégsem ez. Az új pénzt elsősorban az iskolai sportra kellett volna fordítani. Tornatermekre, korszerű (több sportág űzésére alkalmas, tehát nem műfüves, télálló borítással, villanyvilágítással ellátott) szabadtéri iskolai sportpályákra, járási diáksportcentrumokra.

Olyan folyamatosan fenntartható rendszer kialakítására, amely garantálja ezen létesítmények hétvégi és szünidei nyitva tartását, ahol szakemberek, szervezők invitálják, várják a sportolni vágyó gyerekeket és a felnőtteket. Hogy ez nem utánpótlás-nevelés? Akár egyet is érthetünk. Éppen ezért ideje lenne már rendet rakni e gumifogalom körül. Nálunk ugyanis a pillanatnyi érdekek, a pénz megszerzésének felsejlő módozatai szerint használják a kifejezést.

Szemrebbenés nélkül értik alatta egy sportág tömegbázisának megteremtését, gyermek- és ifjúsági korú sportolóinak összességét, máskor pedig csak a hazai és nemzetközi élvonal elérésére reálisan alkalmasnak tűnő serdülő, ifjúsági versenyzőket, játékosokat sorolják ide. Az utóbbira szavaznék. Egyben azonban biztos vagyok: ha az iskolai és a szabadidősport fejlesztésének szándékával indokoltuk volna az Európai Bizottságnál a társaságiadó-kedvezményt, akkor nem ideiglenesen, pár évre szólna a hozzájárulás. Ez esetben nyíltan ki lehetne állni a társadalom elé is, mert sokaknak és nem egy szűkre szabott kör számára teremtődnek új lehetőségek.

A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, testnevelő tanár

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

MARABU RAJZA